...:::  † Pegy Oldala †  :::...
...::: † Pegy Oldala † :::...
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
DollZ-ok
 
Az Erdő s Lakosai
 
Anime - Manga
 
Versek
 
Versciklusaim
 
Regények, Kisregények
 
Készülő regények
 
Általam írt cikkek
 
Novellák
 
Gothic Manga Lady
Óra
 
Naptár
2017. December
HKSCPSV
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-01-17
 

Made by Pegy Sue (PegyGift ArtWork)

A sötétség Rabjai
A sötétség Rabjai : A bál

A bál


A bál

Felébredtem, s egy ágyon feküdtem. A nap kissé beszökött a szobába, ahol ébredtem.
Úgy éreztem magam, mintha kicseréltek volna.
Magamra néztem. Nem az a véres hálóingem volt rajtam, mint tegnap, hanem egy sárga báli ruha...
És… hát nem is tudom, hogy megfogalmazni, de alig mertem a szememnek hinni!
A lábam és kezem megnőtt, s ki is "kerekdtem".  Körülnéztem s megláttam egy tükröt. Odaléptem s belenéztem. Nem ismertem önmagamra.
A hajam sokkal hosszabb lett, a bőröm pedig elfehéredett. A szám és bőröm száraz volt.
A láncomhoz kaptam. Még meg volt... De már sokkal jobban állt, mint régebben, mert akkor még nagyon hossuú volt. De most, mintha nőttem volna, s így mintha pontosan méretemre készítették volna...
A citromsárga "báli-ruha" minden hajlatomat és "domborulatomat" kihangsúlyozta, ami nagyon zavart.
Én nem nézhetek ki így, hiszen még csak tíz éves vagyok! Ez talán nem is én lennék?
Odaléptem az ajtóhoz, s elfordítottam a kilincset. Nagyon meglepődtem, mert az ajtó csikorogva kinyílt, én pedig egy hosszú folyosóra léphettem ki, melynek a végét sem láttam.
A folyosó sötét volt, s mindenhonnan ajtók nyíltak belőle. Valamennyi zárva volt, de találtam néhányat, melyek nyitva voltak.
Az egyik, amelyik nyitva volt, abba beléptem.
A szoba nagyon sötét volt, de láttam, hogy van benne egy állvány, s az állványon egy koporsó.
Ráismertem, hogy a kriptába léptem be.
Beleléptem ismét a vérbe. A sárga ruhát hiába emeltem fel, annak az alja megfürdött a vérben.
Odaléptem az állvány mellé. A koporsó nyitva volt.
Kissé megijedtem, de félemenet legyőzve belenéztem.
Ő feküdt előttem, nyugodtan. Én, a kezemet szórakozottan a feje fölé emeltem.
Ő hirtelen kinyitotta szemét, majd felült.
Én ijedtemben az ajtóhoz siettem, s kinyitottam azt, majd visszanéztem.
Ő gépiesen mozgott, s felém fordult, majd egy pillanat alatt kinn is termett a koporsóból.
Kirohantam a folyosóra, majd ahhoz a helyhez igyekeztem, mely szobában felébredtem.
Hallottam, hogy követ, s emiatt próbáltam sietni, de a ruha túl nehéz volt, s én is eléggé éreztem, hogy nem bírom tovább.
Hirtelen összeestem, s fuldokolni kezdtem. Ő megállt, majd várt s még gyorsabban futott felém. Hallottam, ahogy léptei közelednek, megállnak, majd ismét felgyorsulnak.
Úgy, ahogy voltam négykézláb próbáltam továbbmenni, de alig haladtam egy métert meg kellett állnom, s ismét fuldokolásommal kellett törődnöm.
Ő akkor már odaért, s volt nála egy pohár is, melyben víz volt. Odanyújtotta nekem, én pedig kikaptam kezéből, s egy húzással megittam mindet.
- Köszönöm. - szóltam végül. Ő meztelen vállamra tette kezét, leguggolt hozzám. Nem néztem rá, de éreztem, hogy engem néz.
- Ahhoz képest, hogy ennyit aludtál…
- Ezt hogy érti?
- Az a hat év… Eléggé sok idő…
- Hat év? Nem értem. Tegnap elájultam, ma meg így ébredtem! - itt magamra mutattam. Ő csak elmosolyodott.
- Ne aggódj! Elmondok mindent!
- Szeretnék is mindent tudni! - mondtam indulatosan. Ő mentegetőzve így kezdett el beszélni:
- Nos, van egy háziorvosom, s ő is vigyázott rád, míg aludtál. Ő is azt mondta, hogy ma fogsz felébredni. Egész eddig aludtál! Hat éven át! Ezért vagy ennyire gyenge s száraz! Nézz magadra, hogy lefogytál… és hogy megváltoztál! - ezt nagyon halkan tette hozzá. Érzetem, hogy teljesen elvörösödöm.
- De… Nem! Nem aludhattam HAT évig! Az rengeteg idő!
- Na, hát látod, az meglehet… Tudod, az az igazság, hogy hat év sok idő... egy ember életében. De mi már vámpírok vagyunk! Apropó, vámpírok! Át kéne öltöznöd, mert lesz itt ma egy bál. A te tiszteletedre! - váltott hirtelen témát, s látszott rajta, hogy nincs kedve vitatkozni. Én mégis félve megkérdeztem tőle:
- Az enyémre?
- Igen.
- Miért?
- Mert te vagy az egyetlen!
- De…
- Öltözz át! Lehetőleg feketét vegyél fel, mint leendő vámpír… Vagy már nem akarsz vámpír lenni? - itt felállt, s felülről nézett rám.
- Én… nem tudom, hogy milyen…
- Majd megtudod! Ne aggódj! Igaz, néha ijesztő, de néha a legjobb dolog. És neked annak kell lenned!
- De… Várjon!
- Tessék?
- Van neve?
- Kinek?
- Magának…
- Van… De az lényegtelen!
- De… Nekem kell a név…
- Minek kell az neked? Háromszáz év után úgyse fogsz rá emlékezni! Vagy ha igen, akkor az egyenlő lesz a csodával. Egy vámpír sem emlékszik az összes társa nevére! Csak a legfontosabbakéra! S én nem hinném, hogy én lennék a legfontosabb! S az is lehet, hogy nem kell neked az én jelentéktelen nevem, ha már egyetlen leszel!
- Az lehet, de akkor is szeretném megtudni!
- A nevem Rahsten.
- Rahsten?
- Igen… Furcsa egy név, nem? Egyébként, ha jól emlékszem, már kérdezted… Hat évvel ezelőtt…
- Én nem emlékeztem, sajnálom… Mennyi ideje vámpír, Rahsten?
- Már egy ideje… De most menj és ölözz át! És tegezz! Annyira nem jó, ha magázol! Túlságosan is öregítesz vele! Tehát, csak tegezz!
- Rendben. - felálltam s elkezdtem a szobám felé menni. Halottam, hogy Rahsten is távolodik tőlem.
Becsuktam magam után az ajtót s szétnéztem ismét a szobában, majd a szekrényhez léptem, amely az ablak mellett volt.
A nap már nyugovóra tért, mikor befejeztem az öltözködést, s leültem az ágy szélére. Vártam, hogy valaki szóljon, hogy menjek. De nem szólt senki.
Hátravettem magam s nagyokat sóhajtottam. Hogy miért magam sem tudom, s azok a sóhajok csak úgy kijöttek belőlem.
- Minek sóhajtozik annyit? - kérdezte egy idegen hang. Én felültem s az ágy melletti tükörbe néztem. Nem láttam senkit.
- Már képzelődöm is. Mi lesz a következő? Magamban kezdek el beszélni?- mondtam a leghalkabb hangomon.
- Tessék? - Valaki leült az ágy szélére. Én gépiesen felálltam, s ismét a tükörbe néztem, de csak magamat láttam.
- Hmm… - dünnyögtem a tükörbe.
- Tényleg nagyon csinos, de hányszor nézi meg magát a tükörben? - erre teljesen elvörösödtem, de észrevettem, hogy az ismeretlen férfihang a hátam mögül jön. Gépiesen megfordultam, majd hirtelenjében meg is hátráltam a falig.
Tényleg egy férfi ült az ágyon!
Nagyjából korombeli, de mégis fekete régies öltönyféleséget viselt. Valószínűleg főúri származású lehetett, akárcsak én.
Én némán álltam előtte, s meredten figyeltem. Nem mertem a szememnek hinni. Egy férfi van a szobámban!
Ez engem zavart, főleg azért, mert egy nagyon tetszetős férfi volt.
Jóvágású fiatalember, fekete haja hátul össze volt kötve, s nagy fekete szemeivel engem nézett. Ez egy kicsit, bevallom, idegesített, de jól is esett. Sose nézett meg még férfi.
- Nem válaszol?
- Mi… Mire?
- Hogy hányszor kívánja magát megnézni a tükörbe!
Én zavartságomba ismét a tükör felé néztem, majd ismét az ágyra, s ismét a tükörbe.
- Ez eddig négy…- a fiú az ujján mutatta a számokat, de úgy, hogy nem csukta be végül a kezét, hanem várta a következő tükörbenézése-met.
- Az ördög játszik velem. - mondtam magamnak, s közben ismét belenéztem a tükörbe, majd a fiúra.
- Nem. Összekevert vele. Ja, és eddig öt!
- Mi?
- Én nem vagyok az ördög… És már ötször nézte meg magát…
- Hmm. Biztos csak álmodom… - ráztam meg a fejem.
- Ennyire álomba illő lennék? - kérdezte a fiú kissé csábosan, s közben hátrasimított egy előretörő fürtöt a homlokáról.
- Tessék?
- Azt mondta, hogy álmodik. Azért, mert ennyire álomba illő vagyok?
- Nem tudom… Mi? - teljesen megzavarodtam. Fogalmam sem volt, hogy most mi is történik velem.
- Nem, csak maga… Olyan feszült…
- ÉN? És az jó? - már tényleg nem értettem semmit se, s éreztem, hogy ostobaságot beszélek.
- Az nem jó… Eléggé furcsa hölgy, maga kedves!
- Ismerem magát? - kérdeztem tőle gyanakodva. Valójában csak azt akartam, hogy elmondja a nevét.
A férfi felállt, s az ágyat megkerülve közeledni kezdett felém. Éreztem, hogy a csomó nő a torkomba és nem tudok mozdulni a fal mellől.
Felé fordultam, de ő nem állt meg.
Alig volt tőlem egy méterre.
Reflexből a kezemet felemeltem, így a tenyerem a melléhez ért. Megállt, s a kezemre nézett, majd rám.
- Te vagy az egyetlen?
- Rahsten azt monda, hogy igen…
- Rahsten mindig igazat mond… - a könyököm összecsuklott, ő a csuklómat megragadta, megához húzott, s az arcomhoz közelítve arcát. Alig volt tőlem tíz centire rájöttem, hogy mit akar.
- Eressz! - majd ellöktem magamtól. Ő úgy mosolyodott el, hogy csak az egyik szájvégét emelte fel s szemeivel lefelé nézett.
Nem szólt semmit, ismét közeledett felém, de már fogait is kivillantotta. Ő is vámpír volt.
- Mit akar tőlem?
- Nem túl sokat…
- Mennyi az a nem túl sok?
- Ne aggódjon, egyáltalán nem nagydolog!
- Mi ez a nem nagydolog?
- Egy apróság!
Ismét elkezdett felém közeledni, s már majdnem megcsókolt, mikor felemeltem kezem, s még erősebben ellöktem magamtól.
- Hagyjon!
Felemeltem a nagy fekete szoknyát, s rápattantam az ágyra, de úgy, hogy azzal a lendülettel előre is estem. Felpattantam s átfutottam az ágyon.
Az ajtóhoz rohantam, s nem is értem hozzá, az kinyílt, s egy másik vámpír lépett be rajta, akinek majdnem nekirohantam. Mivel megpróbáltam megállni, elcsúztam, s a bejövő vámpír elé este.
Felemeltem a tekintetem a vámpírra. Nem Rahsten volt.
Ez a vámpír lehetett 60000 éves is, s ő is főúri családból származhatott. Hosszú, ősz haja a vállát veregette.
Belépett a szobába. Komoran rámnézett színtelen szemeivel. Az arca olyan volt, mint egy zombié. Teljesen hófehér, s kék-zöld foltok tarkították, melyek valószínűleg egy csatában szerezett, csakúgy, mint a bal arcán végighúzódó sebhelyet, mely mélyre behatolt húsában.
Halottam, ahogy a szívem dobog.
Felpattantam a földről, s ijedtem hátraléptem, s emiatt beleütköztem a korombeli vámpírba, de nem tágítottam mellőle.
A szám nyitva volt, s alig mertem megmozdulni. Véletlen hozzáértem a fiatal vámpír kezéhez, s meg is szorítottam azt, de éreztem, hogy a kezem reszket. Végül a kínos pillanatban megszólalt az öreg vámpír:
- Nem tudtam, hogy kegyed nem egyedül van, de át kell önnek adnom egy üzenetet. Rahsten üzeni önnek, hogy jöjjön le kegyed velem! De, ha gondolja később is visszajöhetek… - a hangja éppoly mogorva volt, mint külseje, de érződött benne, hogy a férfi nem rossz szándékú.
- Nem… Megyek önnel!
- És az udvarlóját is hozza? - itt a mellettem álló korombelire nézett merev szemeivel.
- Az udvarlómat? - Mostmár értettem, hogy az öreg vámpír teljesen félreértette a helyzetet. - Ő nem az udvarlóm… - mondtam halkan, de úgy, hogy magam sem hittem el.
Az öreg vámpír megnézett magának, s megakadt a tekintete a kezemen. Én is lenéztem oda.
Még mindig szorongattam a fiú kezét.
Éreztem, hogy az arcom lángvörössé vál, s egy hirtelen mozdulattal eleresztettem a fiú kezét.
- Ne haragudj… - szóltam suttogva, hogy csak a fiú hallja meg.
- Ááá! Engem nem zavar… - kuncogta szinte kisfiúsan.
- Gondoltam - mondtam kissé cinikusan.
Elindultunk lefelé az öreg után. Hamarosan a lépcsőkhöz értünk, amin lementünk, majd a hall tárult elénk. Az öreg az ajtóhoz lépett, mert valaki kopogott rajta. Én és a fiú a lépcsőn álltunk meg.
Egy pár lépett be két, tizennyolc év körüli testvérpárral, akik mindenbizonnyal ikrek voltak, annak ellenére, hogy a nemük különbözött.
Az öreg megragadta a kezem, s magamellé rántott. Úgyéreztem, hogy menten kitépi a karomat a helyéről.
- Üdvözlöm, Mr, Mrs, és Miss. Damnish! Ő Cirmonella. - mutatott rám - Urunk szerint Ő az "egyetlen"! - erre a tesvérpár felkapta a fejét, s mindketten rám meredtek, majd összenéztek, s ismét rám.
Az öreg bekísérte őket egy másik terembe.
- Kik lehettek ezek? - kérdeztem a korombeli vámpírtól, aki nem ment be a terembe, hanem mellettem maradt.
- Fogalamam sincs… - mondta kissé szégyenlősen, s közben a család után meredt. Én ennek pont az ellenkezőjét vettem ki szavaiból.
- Ismerted őket? - kérdeztem kissé fenyege-tően a fiútól.
- Én nem… - hangja kissé elbizonytalanodott, s nekem az az érzésem támadt, hogy nem mond igazat.
- Nekem nem úgy tűnik… - mondta vádlón.
A fiú nagyot sóhajtott, majd így szólt:
- Igazad van, nem mondtam igazat. Ismerem a lányt… Még régebbről. Szerettük egymást, de annak már harminc éve vége. - rámnézett, majd értetlen arcomat látva hozzátette: - Ők is vámpírok, ha emberibbnek is tűnnek nálunk.
Az öreg visszajött értünk, s így szólt:
- Kövessenek! - Mi pedig némán követtük őt. Nem beszéltünk többet a családról, se a lányról. Talán jobb is volt így.
Nemsokára mi is beléphettünk a terembe.
Csodálatos volt az a szoba! Mindenhol vörös rojtok, s fodrok, s persze rengeteg arany. A terem végében állt egy hosszú asztal, melynek csak a másik felén volt szék.
Szinte mindenki egy fotelben, vagy kanapén ült. Alig állt valaki a teremben.
Végre észrevettem Rahsten.
Ő is észrevett engem, s intett, hogy menjek oda. Elindultam felé, de elémlépett a Damnish testvérpárból a fiú.
Kissé megrettentem, de próbáltam természetesen viselkedni. Ő rögtön a kezemhez kapott, majd azt szájához emelte, s egy csókot adott rá, majd leeresztette.
- Te vagy az "egyetlen"? - kérdezte, s nem engedte el a kezemet. Ez nagyon zavart engem.
- Rahsten szerint igen…
- Akkor te vagy az. Rahsten sosem téved…
- Igen… - hirtelen elengedte a kezem, s ez megkönnyebbülést adott nekem.
Meglepett, hogy mindenki milyen véleménnyel van Rahstenről, és hogy mennyire nagyra értékelik az ő ítélőképességét.
- Mennyi idős vagy? - meglepett kérdése, de válaszoltam rá:
- 16.
A fiú végignézett, de nem szólt semmit. Mikor az arcomba meredt én elindultam ismét Rahsten felé kikerülve őt, s a többi kérdését.
A fejemet lefelé hajtottam, s szinte rohantam.
Amikor odaértem Rahsten felállt, s arcon csókolt.
- Jól választottál! - súgta a fülembe.
- Hogy érted?
- Úgy, hogy jó ruhát vettél fel. Gyere, most fogunk enni kezdeni! - a karját nyújtotta, s én belékaroltam. Az asztalhoz vezetett.
Csak most vettem észre, hogy nagyjából az asztal felénél van két szép szék. Az egyikre leültetett, s ő ült a másikra. Ezután mindenki helyetfoglalt.
Elég kényelmetlenül éreztem magam, mert a férfi, aki a másik oldalamon ült folyton engem méregetett magának, s sokszor úgy éreztem, hogy szívesen használt volna a saját kényei kielégítésére. A gondolattól megborzongtam, s inkább nem néztem az öreg vámpírra.
Néha-néha amikor ránéztem valakire, az nagy valószínűséggel engem nézett. A terem tele volt öreg, megtört vámpírokkal, s csak itt-ott volt egy-két fiatal, amin nagyon meglepődtem.
Néhány szolga lépett be egy óriási nagy malacsülttel, és még rengeteg ínycsiklandozó étellel.
Egy nő mellém lépett, s bort töltött a poharamba.
- Ne haragudjon, de én nem iszom bort! - szóltam hozzá halkan. Valószínűleg nem halotta, mert nem tett semmit kérésem megvalósításáért.
Kissé szomorúan belekortyoltam a borba, de rögtön le is raktam, mert szédülni kezdtem. A bor megrázott, mert még sosem ittam alkoholt. Talán emiatt is szédültem.
Végül kivettem és meg is ettem egy malac-sültet, s körbenéztem az óriási termen.
Még mindenki evett.
Nagyon kényelmetlenül éreztem magam. Tudtam, hogy én vagyok az egyetlen ember, s ez nagyon zavart.
Hátradőltem a székemben s a kupa felé nyúltam.
Kínomban kiittam belőle az összes bort, amitől még jobban szédültem. 
Ismét körülnéztem. Néhányan már befejezték a vacsorát, s beszélgetésbe elegyedtek a mellettük ülővel.
A lány ismét mellém lépett, s a kupám felé nyúlt, hogy bort öntsön bele. Nem szóltam neki, hogy nem kérek többet, ha az eszem azt diktálta.
Lerakta mellém a kupát, s egy papírdarabot rakott az ölembe. Megnéztem, hogy mi van a papíron, s valami szöveget találtam rajt: "Legyen óvatos! Lehet, hogy a vérfarkasok jönnek, s megtámadják önt! Semmiképp se legyen egyedül! Ha lehet, akkor mi megfékezzük a vérfarkasokat! Ne menjen a kastélyon kívülre, mert veszélyes!".
A kupa után nyúltam, s kiittam egy húzásra az összes bort, mely miatt ismét szédültem.
Ránéztem Rahstenre.
Ő valakinek biccentett, s a biccentésre valami lágy zene kezdett el szólni.
Néhány férfi felállt, s odalépett egy-egy nőhöz, s táncolni kezdtek.
Rahsten is felállt, s egy idegen, kövér nőhöz lépett, aki látszólag nagy tiszteletnek örvendett, hiszen körülötte rengeteg férfi ült, s közben a kövér nőt nézte, vagy beszélt hozzá. A nő legtöbbször csak nevetett, s ez nem vált előnyére, mert a nyaka alatt lévő zsírréteg csúnyán rezegni kezdett.
Láttam, hogy a fiú, aki a szobámban volt egy nővel táncol, s közben nevetgélnek. Ez kissé bosszantott. Vagy inkább féltékeny voltam?
Már szinte mindenki táncolt, s csak én ültem egyedül a helyemen.
Hátradőltem, s intettem, hogy töltsenek nekem még több bort.
- Rendben! - súgtam oda a lánynak, aki mosolyogva biccentett, elment.
Senki sem lépett oda hozzám, ami nagyon rosszul esett. Nem is maradt több nő, csak én, s így is voltak olyanok, akik inkább vártak egy nőre, ahelyett, hogy engem kértek volna fel táncra.
Ennyire lerítt rólam, az, hogy ember vagyok, vagy inkább amiatt bizonytalanodtak el, hogy látszik rajtam, hogy nemigazán tudok, s nem is szeretek táncolna? Vagy valami más oka lenne?
El is határoztam, hogyha valaki táncra kér, akkor azt mondom neki, hogy NEM. És akkor majd nézhetnek.
Már fél órája ültem ott, s a sokadik pohár boromat ittam, de még senki sem jött, hogy táncra hívjon, bár ha lett is volna ilyen, akkor már talán halkan mondtam volna, hogy igen.
Éreztem, hogy meginog a fejem, s hogy vécére kell mennem. "Hát igen,… a sok bor!"- gondoltam magamban. Felálltam, s az ajtó felé vettem az irányt. Senki nem állt elém, így csak néhány táncost kellett kikerülnöm.
Amikor kiértem a hallba csak akkor jutott eszembe, hogy nem is tudom, hogy hol van vécé!
Nem kérdeztem meg Rahstentől sem, s nem is láttam semmit.
Szétnéztem, de nem láttam semmi vécére utaló jelet.
Zajt hallottam a hátam mögül.
Megfordultam, hogy lássam, ki van ott, de nem láttam senkit.
A lépcső felé vettem az irányt.
- Hová mész Cirmonella? - megfordultam, s a fiú állt ott.
- Ööö… ODA.
- Hova?
- Hát… ODA…
- De hova "oda"?
- Hát ööö… ODA. - egyre jobban idegesített a fiú kérdezgetése.
- Nem értelek! Miért nem mondod el, hogy hova! Talán egy fiúhoz?
- Hová gondolsz! - mondta felháborodva, de közben eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne, ha tényleg egy fiúhoz mennék.
- Akkor hol van az az ODA?
- Hát… Ott.
- Mi van veled?
- Miért?
- Olyan piros az arcod!
- Biztos a bor! És emiatt KELL ODA MENNEM… MOSTMÁR ÉRTED? - szinte csak ordítottam, s emiatt kényelmetlenül éreztem magam.
A fiú erre elvörösödött, de zavartan mégis kimondta:
- Neked mosdóba kell menned?
- Igen… De… Nem tudom, hogy hol van… - mondtam szinte suttogva, s éreztem, hogy az arcom vérvörössé válik.
- Gyere! Elkísérlek oda! Ha nincs ellene kivetésed…
- Ááá. Csak menjünk! - végülis nem kellett sokat mennünk, mert a fiú rögtön bevezetett egy fürdőbe, ahol teljesen megkönnyebűlhettem.
Amikor kiléptem Ő az ajtó mellett állt, s amikor meglátott elmosolyodott.
- Min nevetsz?
- Csak eszembe jutott valami…
- És mi?
- Ááá, semmi…
- Akkor jó… Ha nem akarod elmondani…
- De elmondhatom…
- Nem erőltetem…
- De én elmondom szívesen!
- Akkor mond már!
- Rendben… Nos…
- Nos?
- Az jutott eszembe amikor megláttalak… És hogy Rahsten mit mondott…
- Mit mondott Rahsten?
- Azt, hogy te egy csodás "egyetlen" vagy…
- És te azt gondoltad, hogy mekkora hülyeséget mondott?
- Nem… Én azt gondoltam, hogy…
- Mit? …Nem muszáj elmondanod…
- De elmondom… Nos, azt gondoltam, hogy igaza van, és te tényleg a csodás "egyetlen" vagy.
- Nem tudom… Nem tudom, hogy milyen egyetlennek lenni… MI? CSODÁS? - most jutott csak el hozzám, hogy mit is mondott a fiú.
- Igen… Az vagy… Csodás…
- Ez ostobaság! Te sem gondolhatod komolyan!
- Miért nem?
- Mert ez butaság!
- Ha nem te vagy csodás, akkor ki?
- Te… - mondtam suttogva. A fiú erre elmosolyodott, s látszott rajta, hogy nem fog tágítani a megállapítása mellől, s kicsit el is csodálkozik a bókomon. Talán mert még sose hallott ilyet lánytól.
- De Te szerencsés is vagy…
- Hogy érted ezt?
- Te választhatsz, de én nem választhattam.
- Miben nem választhattál?
- Abban, hogy vámpír akarok-e lenni.
- Mert te nem akartál vámpír lenni?
- De… csak akkor más volt az élet…
- Értem…
- Igen?
- Hát, nem égészen, de… Kezdelek téged is megértelek… Tudom, hogy milyen az, amit érzel. A többit nem csak az érzésedet.
- Igen?
- Igen. Én is éreztem valami hasonlót, mikor még gyerek voltam… Amikor nagyon kicsi gyerek voltam. Megértesz?
- Igen. Nem haragszol rám?
- Miért kéne?
- Mert nem kértelek fel táncolni.
- Nem haragszom. Senki sem kért fel… Ez az én sorsom! - ehhez még egy halvány mosolyt is próbáltam kicsikarni magamból a sírás helyett.
- Tudod… Hogy megérts tudnod kell valamit a férfiakról!
- És mi lenne az?
- A férfiak nagyon félénkek. Legtöbbjüknek hatalmas önbizalom kell ahhoz, hogy felkérjenek valakit táncolni…
- Mire célzol evvel?
- Arra, hogy fel akartalak kérni táncolni… de…
- De mi?
- De nem volt elég bátorságom. Mint a leg-több férfinak, nekem is bátorításra van szüksé-gem, hogy felkérjek egy ilyen csodálatos lányt, mint te Cirmonella! De…mostmár elég bátor-ságom van hozzá!
- Micsoda?!
- Felkérhetlek táncolni?
- Fel… de…
- Valami baj van?
- Igen. Én nem tudok táncolni…
A fiú erre elmosolyodott, s közelebb lépett. A következő pillanatban azt vettem észre, hogy a karjaiban fog, s megcsókol, én pedig nem tudok ellenkezni. Sose csókolóztam még, de tudom, ezt a csókot sose fogom elfelejteni, mert csodálatos volt.
A fiú elengedett, majd karon fogott, s vissza indultunk a bálterembe.
Ismét a hallban voltunk, s ott meg is álltunk. 
Én ismét hallottam a zajt.
- Mi volt ez? - kérdeztem.
- Mi?
- Te nem hallottál semmit?
- Nem… Talán csak bentről valami, nem?
- De, lehet… - körülnéztem. Ő odalépett elém.
- Érdekes Cirmonella, hogy én tudom a te neved, de te biztos nem tudod az enyémet…
- Hmm. Ez igaz. Tényleg! Mi a neved?
- A nevem Benji.
- És itt születtél, Londonban?
- Igen, de ez nem London!
- Nem? - ezen nagyon meglepődtem. - Akkor hol vagyunk?
- Mi? Lugoson.
- Lugos? Az meg hol van?
- Egy romániai vár. Itt születtem én is, a várban. 
- Románia?
- Igen. Nem hallottál még róla?
- De… Csak nem tudom, hogy hol… Románia… Románia… Valahol a Kárpátokban van, nem?
- De. Élt itt még régen egy vámpír.
- Kicsoda?
- Drakula gróf. Vagy mielőtt vámpír lett volna, Vlad Tepes. Hallottál már róla?
- A "karóbahúzóról"?
- Igen.
- Igen, hallottam már róla! Az újságok írtak róla! Állítólag embereket evett…
- Igen, ő az. Csak nem ette meg őket, hanem kiszívta a vérüket… Eléggé furcsa alak volt… Csak már meghalt…
- Hmm. - Nem szóltam semmit, mert a fiú elém lépet, s ismét megcsókolt.
Régebben mindig láttam, amikor az idősebb emberek a családomban megcsókolják a feleségüket, s mindig láttam magam előtt egy képet: a hullámok összecsapnak a tengerben, s egyként enyhülnek le.
Mindig azt kívántam, hogy én is így csóko-lózhassak. Ez más volt. Nem láttam a csókot, mert a szemem becsuktam, de láttam az óriási hullámokat összecsapni. Az egyik én voltam a másik pedig Benji. Az előző csókunk nem volt ilyen élményteli. Akkor nem láttam a hullámo-kat. De most igen!
Ismét halottam valami hangot, és már tisztán ki tudtam venni, hogy az nem más, mint morgás.
Szörnyen szakította meg a szép pillanatot.
- Hallottad? - kérdeztem Benjitől, miközben ő értetlenül nézett rám, s a karja átölelte a dere-kamat, mintha egy gyermek lennék, kit az édesanyja véd.
- Nem. Mit?
- Valami… Mintha morgott volna… - izga-tottan körbenéztem, s éreztem, hogy Benji is ideges. Éreztem a mellkasomon, ahogy egyre gyorsabban dobog a szíve.
Elengedte a derekam, s lopva körbenézett, majd félőn így szólt:
- Nem, nem hallottam semmit sem. Honnan hallottad?
- A hátad mögül… - a fiú megfordult, s én a gyertya fényénél láttam arcán a félelmet.
- Biztos, hogy…? - a fél fordulatnál megállt.
- Mi az Benji? - a fiú nem szólt, hanem háttal fordult nekem, s közelebb lépett. Számomra az egész úgy tűnt, mintha a testével akarna védeni engem.
Benji nem válaszolt, hanem még közelebb lépett, s így én átláttam a háta fölött. Egy kisebb beugróból két sárga szempár figyelt minket.

 

 

 

E-mail címem: manson1200@citromail.hu

"So you go round and round
another live another wound
from death to birth, from birth to death
No time to waste, no time to rest
So you go round and round
another live another wound
and when you finally touch the light
they send you back into the night"

(Deine Lakaien - Reincarnation)

 

"Könnyek, könnyek,
Egyre csak jönnek...
Ki állítja meg őket?
Övék már a Győzelem..."


"There is no peace in heaven
There is no peace on earth
There is no love in heaven
There is no love on earth
There is no faith in heaven
There is no faith on earth
There is no hope in heaven
There is no hope on earth"

(Deine Lakaien - Reincarnation)

 

Linkek
 
minibannercserék

  
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Az idő felénk
The WeatherPixie
 

Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints