avagy a \\˝Túlvilági Szerelem\\˝:)…

Lágyan fúj a hűs szél,
A világ új napra kél,
Lassan felkel a sugárzó Nap,
Elküldi trónjáról a Holdat.
Egyik percben senki se jár,
Majd hirtelen mindenki ott van,
Ott van az utcán.

Sok-sok szín, kész fergeteg,
Oh, szem, most merre menj?
Mi ez a nagy zsúfoltság?
Honnan jött ez a kavalkád?
Mégis, a színtenger dús világát
Megtöri egy csendes gyász-ruha,
Míly fekete, mint a Halál.

Búsan lépked a lány a hóban,
Ő az Istenért se mosolyogna,
Nincs mi most Őt vígasztalná,
Hisz´ kedvesébe csapott a Halál.

Végigmegy a fakerítés mellett,
Súgja a szélbe ˝Jövök már, Kedves!˝

Belép egy új világba,
Melynek Halál a királya,
Majd búsan ránéz egy
Jéghideg, szépen vésett kőre,
Melyen szerelmének neve áll,
S hírdeti - Szólította Őt a Király.

Elmosolyodik némán,
Szélbe súgja ˝Most nézz rám!˝
Majd hirtelen kis vihar támad,
Megsuhogtatja a közeli fákat.
S talán a szél súgja halkan
a lány fülébe
˝Hát újra itt vagy?˝

˝Itt vagyok, mint minden nap,
Jól tudod, magadra nem hagylak!
Minden nap eljöttem hozzád,
Miért is ne jöjjek ezután?˝
˝Jólvan, jólvan, nem küldeni akarlak!˝
Majd hüvös fényből
Előlép egy daliás szellemalak.

Egymásra mosolyog a pár,
Nem törődnek mással már.
Szorosan megölelik egymást,
Suttogjá ˝Szeretlek!˝ némán,
˝Nem kellene itt lenned!˝
˝De itt vagyok mert szeretlek!˝
S csók pecsételi a vallást.

˝Évek óta ide jársz…
Nem untad meg már?˝
˝Nem untam, dehogy untam!
Itt lennék veled mindig!˝ így a leányka.
A szellem fiú elmosolyodik,
Nem engedi
Hogy kedvese kezdjen szomorkodni.

Annak örült egyedül csak,
Hogy a lányt ismerhette halálával -
Előtte sose látta, ki is a lány,
Vak volt, s az láthattlan lény,
Mély Árnyék volt, az erős Fény,
Ki elvakította
Ebben a királyságban.

Nem akarta szellem karjaiból elereszteni sohase,
Fontos volt a lány neki, tényleg az egyetlen,
S már bánta bűnét, hogy öngyilkos lett,
De megtörtént, s így lelt igaz szerelmet.

S ki tudja meddig voltak úgy,
S ki tudja milyen mély a kút,
melyből a fiúnak nap mint nap,
újra, s újra ki kellett másznia.
S ki tudja milyen boldogok voltak,
Ők a temetőben,
Hol zavartalan, maguk voltak.