Beatrix Shelder volt az a lány, aki egy normálisnak nem mondható családban élt, s őmaga sem volt normálisnak mondható. A fiatalok furcsának, különösnek találták, míg az öregek inkább álmodozónak. Mindenki másképp vélekedett róla. Volt, hogy mikor az utcán sétált, összesúgtak mellette „Nézd! Itt van Miss Shelder!”. Az emberek nem értették meg őt, s talán Beatrix sem szerette volna, ha az emberek megértik.

De mégis, hogy mitől volt ő különleges? Barna, hosszú haja volt, s barna szeme, arca, alkata teljesen átlagosnak volt mondható. Viszont öltözködése, s viselkedése is teljesen más volt, mint a többi embernek. Beatrix Shelder imádta országának 1800-900-as éveit, főleg a fordulóváltást, vagyis, egész addig mindent, míg el nem jött a világháború. Nem, kedves olvasó, az idő most már az ezredforduló után járt, csak Beatrix Shelder lelke utazott mindig vissza a múltba. Ezért nem értették meg őt; mai szemmel nézve szokatlanul öltözködött – Beatrix imádta a Viktória korabeli ruhákat, kalapokat -, szokatlan zenét hallgatott – imádta a komoly zenét, mind a zongorajátékokat, mind az operákat-, legszívesebben pedig vagy színházban volt, vagy egy régi könyvet olvasott – Jane Austent, vagy valamelyik Brontét. Imádta Charlotte, Emily és Anne Brontë műveit! Tehát, az emberek ezért tartották különösnek Beatrixet.

Persze, ha az ember lánya különös, akkor a családja sem lehetett valami átlagos. Ez persze a Shelder családban sem volt másképp. Míg Mr Johnatan Shelder, az apuka, vagy ahogy lánya hívta „Papa”, egy be nem futott feltaláló volt, akinek a munkáját szinte senki nem ismerte el, addig Mrs Lucy Shelder, leánykori nevén Miss Lucy Fanshine egy halbélből készült macskaeledelt gyártó cég főnökasszonya volt – ez Beatrix anyukájának az ötlete volt, mármint a macskaeledel és a halbél összepárosítása, még valamikor kislány korában találta ki, ugyanis Miss Lucy Fanshine a tenger mellett nevelkedett, ahol rengeteg halbelet látott szemétbe veszni, s ott döntötte el, hogy ő majd tesz valamit az ügy érdekében.

Volt Beatrixnak egy messzi napvárosban élő báttya, Thomas Shelder, ki informatikusként kereste kenyerét, mégis a lánynak rengeteg szabadideje volt – szülei szinte folyton dolgoztak; anyja a cégénél, apja pedig a „laborjában” folyamatosan valami ügyefogyott kísérletet végzett; hol a macskák szagát eltüntető sprén dolgozott, hol pedig a büdös zoknik újrahasznosításán. Nem lehetett mit tenni, Mr Sheldert nagyon érdekelték a „szagos” dolgok.

Nos, valószínűleg érdekel valakit, hogy hogy találkozott Mr Shelder és Miss Fanshine (akit nem érdekel, az ugorjon nyugodtan a következő bekezdésre). Nos, Mr Shelder és szülei a tengerparton nyaraltak, s egy szép napon a kis család úgy döntött, hogy halat fognak vacsorázni, így hamarosan fel is keresték a halpiacot, ahol vettek egy gyönyörű nagy halat. Míg a szülők fizettek, Mr Shelder felfigyelt egy vele majdnem egyidős lányra, igen, Miss Fanshinera (Mr Shelder akkor 17, Miss Fanshine akkor 16 éves volt). A fiú úgy döntött, hogy odalép a lányhoz, megkérdezi tőle, hogy miért figyeli a halbelek. A lány elmondta neki, hogy szeretne valamit tenni azért, hogy a halbelek ne itt rondítsák a táj hangulatát – ez nagyon megtetszett Mr Sheldernek, s pár év múlva már el is vette a lányt, s megint pár év múlva Mrs Shelder életet adott egy fiúnak, majd pár évvel később egy kislánynak… Nos, röviden ennyi lenne a romantikus története a szülőknek.

Ha már a született kislánynál tartunk, akkor tereljük is a szót Beatrix felé. Immáron 16 éves múlt, s úgy öltözködik, mint az emberek 100 évvel ezelőtt. Beatrix egy nagy álma az, hogy művész legyen; emiatt sokat fotóz, olvas, ír, s néha még fest is. Minden nap csiszolja magát, s úgy vélekedik, hogy minden lélek egy csiszolatlan gyémánt, csak kicsit kell rajtuk alakítani, hogy igazán tündököljenek. S hogy Ő mit tesz lelke tündökléséért? Mint már mondottam, rengeteg olvas, s van egy kedvenc könyve – a címe valami ilyesmi: Az általános műveltség szótára, nos, Beatrix ezt olvassa szívesen. Ha meghall valami számára ismeretlen szót, a lány előveszi e szótárt, kikeresi a szót, elolvassa a hozzá tartozó szócikket, majd próbál vele mondatokat formálni. Így mára már beszéde választékos, néha talán kissé mesterkéltnek hangozhat, de soha nem csalfa vagy hazug. Sokan túl komolynak tartják beszéde miatt a lányt, s nemegyszer rászóltak társai már, hogy ne legyen túl komoly, elvégre még csak gyermek. Bár nem tudták, de így is hatalmas sebet okoztak Beatrix egyébként is sérülékeny lelkén.

De nem untatnék tovább senkit se e beszámolóval, folytatnám szerény kis történetem inkább…