III. fejezet



A három isten egy-egy széken ült. Leah és Sheran ismét veszekedtek:

- DE nem az én átkom volt! Miért nem vallod be, hogy te tetted, Sheran?

- Mert nem én voltam!

- Hát persze, hogy nem te! – szólt közbe Raia. A másik két isten ránézett.

- Ezt hogy érted Raia? – kérdezte kissé furcsállva Leah.

- Úgy, hogy ezt az átkot én olvastattam rá a háborútokra. Így egyikkőtöknek sem lehet se baja, se java.

- De, ha meghaltak, akkor hová kerültek? Az én birodalmamba biztos nem! – értetlenkedett Leah.

- Igen, mert ők egy olyan helyre mentek, ahova a te kezed sem ér el!

- Mi az, hogy az én kezem sem ér el? Akkor ilyen hely nincs!

- De van!

- De az lehetetlen! Ilyen hely nem létezhet!

- DE, létezik.

Fairlight lépett be a terembe. Raia rögtön hozzászólt:

- Fairlight, barátom! Köszönöm, hogy elvégeztetted azt a „kis varázslatot” amit kértem tőled!

- Hogy mi? Fairlight csinálta ezt?

- Igen Sheran. Én. sajnálom, de ennek így kellett lennie – válaszolt a napisten.

- Ezt hogy érted? Miért mondasz ilyet? – csattant fel Leah.

- Nehogy azt mondjátok, hogy csak azért a pár liliomért és néhány lényért háborúztatok! Szerintem mindenki tudja, hogy már régóta ki akarjátok deríteni, hogy ki a jobb.

- S mi erre meg is hoztuk a válasz! – kapcsolódott be Fairlight.

- Igen és mi lenne az? – kérdezte Sheran.

- Igen, erre én is kíváncsi lennék! – szólt Leah.

- A válasz nem más: Minden isten nagy, de csak a maga területén.