2. könyv

Angyal már hét éve él az intézetben. Idén fogja ünnepelni a 15. születésnapját. Igaz, még csak Január van…

Az intézetben semmi sem változott. Angyal még mindig biztos benne, hogy a fiú látja Őt. A fiú most 18 éves. Senki sem tudja, hogy miért, de az arca mindig fehérre van kimeszelve, szeme feketével kihúzva, s hosszú haja van. Egy poló van mindig rajta. Egy együttes nevével; Pokolgép.

Angyal emiatt a fiút, önmagában, csak Pokolgépnek hívja. Tudja, hogy a név nem illik rá, mert a fiú senkinek sem tudna ártani, de más nevet nem tud.

Angienek egyre gyakrabban vannak dühkitörései. A lány végigőrjöngi az éjjelek. Angyalnak kell megnyugtatnia a kicsiket, akik nemrég kerültek az intézetbe.

Angyal szárnyai teljesen elmúltak. Mégis se Ville, se Joseph nem engedi vissza a lányt családjához. Azt mondják, hogy kellene még neki egy-két év…

Angie ma megint teljesen kész volt. Angyal hallotta, ahogyan Joseph próbál a lány szenvedésein segíteni, de neki sem sikerül. A vasfüggöny hiába van leeresztve, Angie annyira szenved, hogy a vastag vas is átengedi a hangokat.

Egy kislány szorosan odabújik Angyal mellé, s sírni kezd.

- Nem akarom ezt hallani, Angyal! Nem akarom! Nem!

- Ne sírj! Hozok neked egy pohár tejet! Attól el fogsz tudni aludni!

Angyal felkelt ágyából, s kiment a folyosóra. Be akart menni a konyhába, de az ajtó zárva volt.

- Fenébe… - súgta az éjszakába.

Zajt hallott a háta mögül. Angyal keze a kilincsen maradt… Valaki van még rajta kívül itt? Mély lélegzett vett, s ismét megpróbálta kinyitni az ajtót, de nem ment.

Valaki megfogta a vállát.

Angyal ereiben megfagyott a vér. Nem mozdult. Az, aki fogta a vállát nem mondott semmit.

- Istenem… - súgta a lány ismét. Nem mert megfordulni. Kezében elkezdett remegni a kilincs, annyira reszketett.

Hirtelen elengedte a kilincset, s a sarokba húzodott. Az a valaki, aki megfogta a vállát, eleresztette, s az a valaki is a konyhakilincs felé nyúlt.

Neki sikerült kinyitnia a kilincset.

Felkattant a villany.

Angyal szemei kidülledtek.

Pokolgép állt vele szemben, s egyenesen a lány szemébe bámult.

Angyal ismét elkezdett remegni.

- Nyitva… - mondta Pokolgép.

- Mi? Te… beszélsz… Istenem…

Angyal mégjobban remegett.

- Nyitva… - ismételte a fiú.

Angyal nem merte elhinni, hogy Pokolgép tényleg beszél. Hiszen Pokolgép nem érzékeli ezt a világot!

A lány nem mert semmere sem mozdulni. Kissé fázott már a sarokban, de ne mozdult.

Pokolgép belépett a konyába.

Angyal utána.

A fiú leült az ajtóval szemben.

Angyal a hűtőhöz lépett. Kinyitotta, kivette belőle a tejet, elővett egy bögrét. Töltött bele egy kicsit. Visszatette a tejet. Elővett egy dobozt. Keresett benne valamit. Megvan! Egy altatógyógyszer volt.

Nem szabad bele sokat tenni… El kell hogy olvass az utasítást. Megfordult. Pokolgép ott állt mögötte, s figyelte.

Angyal annyira megijedt, hogy kiejtette a kezéből a gyógyszert. A kis henger elgurult az asztalok alá.

Pokolgép magasabb volt mint Ő, s nem a lányt nézte, hanem elbámult a feje felett.

Angyal ismét remegni kezdett.

Pokolgép annyira közel állt hozzá, hogy érezte a fiú lélegzetét.

A lány úgy lépett ki a fiú elől, hogy ne érjen hozzá. A dobozt kezdte el keresni. Nem látta merre gurult.

Lehajolt, majd a földet böngészte.

Ide is hallotta, ahogy Angie szenved. Sajnos ez a hang mindennapossá vált… Angyal tudta, hogyha ez így megy tovább Angie meg fog halni… A halál az utóbbi időben megszokottá vált az intézményben. Angie őrjöngése egyre több gyereket kergetett a halálba…

Angyal meglátta a hengert. Odalépett mellé, majd felvette.

Pokolgépre nézett. A fiú most pontosan ránézett. A bögre, melybe a tejet öntötte, most a fiú kezében volt.

Angyal nem tudta, hogy mit kellene tennie. Egyenlőre várt…

Egy ásítás hallatszott az ajtóból.

Angyal odanézett. Az a kislány állt ott, akinek a tejet ígérte.

- Angyal… - mondta a lány. Ő még nem vette észre Pokolgépet. Kezében egy macit szorongatott.

Most látszott csak igazán, hogy miért is van itt ez a lány – teste lila volt, haja pedig kék.

Mikor meglátta Pokolgépet a kislány becsukta ásításra nyíló száját, s odarohant Angyalhoz.

- Angyal… Ő hogy kerül ide? – súgta a kislány a lány fülébe.

- Nem tudom…

Angyal érezte, hogy a kislány remeg. Jobban mint Ő.

- Ne félj, nem fog bántani…

- De Angyal… Rád néz…

Angyal felnézett Pokolgép Őt nézte. Teljesen félreérthetetlenül.

- Ne aggódj, csak elbambult! Menj vissza, s feküdj le! Nemsokára viszem a tejedet!

A kislánynak nem kellett kétszer mondani. Elrohant. Még a maciját is a padon hagyta, azon, melyen Angyal ült.

Pokolgép lerakta a bögrét, s elindult egy pad felé.

Angyal felkelt, s a pulthoz lépett, hogy bevihesse a tejet a kislánynak.

Mikor belenézett a bögrébe, akkor vette észre, hogy abban nincs már tej – Pokolgép megitta volna?

A fiúra nézett. Nem látta rajta, hogy az arca tejes lett volna.

Angyal ismét kinyitotta a hűtőt, s öntött a tejből, majd tett a kezében lévő gyógyszerből egy igazán keveset a tejbe.

Mikor megfordult, Pokolgép ismét teljesen mögötte állt. Angyal kezében ismét remegni kezdett a bögre.

Pokolgép arcára nézett. Az ismét fehér volt, szeme pedig ki volt húzva. A fiú a lány arcába meredt, majd ismét megszólalt zakatolva:

- Mondd meg… mi a.. szerelem?

- Mi a szerelem? – ismételte a lány a kérdést.

- Mi? – kérdezte Pokolgép. Beszédén érezhető volt, hogy küszködik.

- A szerelem… a szerelem… a szerelem egy… Fogalmam sincs!

Angyal kirohant Pokolgép arcából, s egyenesen a szobába rohant.

Nem mondott semmit sem a kislányoknak.

Csak egyszerűen odanyújtotta a lánynak a tejet, az belefetyelte, majd Angyalhoz bújt. Pár perc múlva a kislány mély álmoba borult. Angyal nem aludt. Nem tudott aludni. Csak hallgatta Angie őrjöngését, s szidta magát, mert nem mert kimeni a konyhába, hogy sajátmagának is keverjen egy ilyen, altató-tejet.

Egész éjjel Pokolgépen járt az esze. Nem tudta, hogy mit mondhatott volna a fiúnak. Hiszen Őmaga sem tudta, hogy mi a szerelem…