Sötét Vér
2006.12.22. 10:59
Sötét Vér
A 19. század közepén még voltak várak, ahova az emberek beköltözhettek. Volt egy ilyen vár a mai Románia területén is. Hogy pontosan hol, nem tudjuk…
Egy család vette meg azt a várat. Két szülő, és egy leánygyermek.
Egy szigorú arcú férfi belépett a kastély óriási, tölgyfa ajtaján. Utána, rögtön egy nagyon szép nő, őutána pedig egy gyönyörű, holló-fekete hajó lány.
Őket követték szolgáik.
- Mondd, János, szívem! Hová tegyék a csomagjainkat?
- Föl az emeletre! A mi csomagjaink a lépcső mellett, a bal oldali ajtó mögé, a kisasszony dolgait pedig a folyó végén lévő, a jobb oldalon, ott van egy gyönyörű faragott ajtó! Tehát, a kisasszony csomagjait abba a szobába tegyék!
A négy férfi némán végrehatotta az utasítást.
Miután berendezkedtek, a család elkezdett vacsorázni.
Vacsora után, mindenki nyugovóra tért.
Emily, a holló-fekete hajú, tizenöt év körüli lány, felment szobájába.
Mikor belépett a tölgyfaajtón, gyönyörű dolgok tárultak a szemei elé; hófehér függönyök lógtak az ablakok előtt, az ágya is hófehér volt.
Emily nyugovóra tért, de nem aludt valami jól. Folyamatosan hangokat hallott a folyosóról. Azt gondolta, hogy biztos egy szolga, vagy az apja járkál odakint.
Másnap reggel Emily korán felkelt. Még sötét volt odakinn, de Ő felkelt az ágyából, felöltözött, megfésülködött, majd kiment ajtaján.
Nem nézett lába elé, emiatt felbukott valamiben.
Mikor lenézett lábához, felsikított.
Az egyik szolga feküdt ott, megcsonkított végtagokkal, holtan. Szörnyű látvány volt.
A kastélyból mindenki odatömörült a lány sikítására. Anyja felsegítette lányát, majd visszakísérte szobájába, s próbálta megnyugtatni.
Legközelebb mikor Emily kiment a szobájából, a hulla már nem volt ott.
A következő napok szörnyűen teltek!
Minden éjjel valaki megölt egy szolgát, s mindent Emily ajtaja előtt.
Pár nappal később már csak Emily és a szülei éltek már csak a kastélyban – a szolgák vagy elmenekültek, vagy titokzatos körülmények között meghaltak.
Egy reggel Emily kiment a szobájából. A szülei szobájába ment, de nem látta őket ott. Teljesen körüljárta a kastélyt, de sehol nem lelte a szüleit.
Emily ideges lett – vajon a szüleit is megölték?
Aznap éjjel nem feküdt le. A nappalijukban ült, s várt.
Mégis erőt vett rajta az álmosság, s elaludt.
Mikor felkelt, egy férfi tartotta az ölében. Emily rémületében elkezdett kapálózni, így a férfi elengedte.
Emily leesett a földre, egy nagy tócsába. A fáklyák lángjában látta, hogy a tócsa színe vörös – vérvörös.
- Ki maga? – kérdezte rémülten a lány.
- Én? A nevem Lord Lestat!
- S mit csinál itt?
- Itt lakom!
- Az lehetetlen! Itt én lakom! És a szüleim!
- A szüleid?
- Igen!
- S Ők hol vannak?
- Nem tudom…
- Szerinted?
- NEM TUDOM!
- Jó. Szerinted mibe estél bele?
- Egy tócsába…
- Igen. Egy vértócsába…
- Tessék?!
- Szerinted kinek a vére?
Emily szemei megteltek könnyel. A lány elkezdett sírni, s sírás közben így szólt:
- Ki maga? S miért tette ezt a szüleimmel?
Lord Lestat nem mondott semmit, közelebb lépett a lányhoz, a nyakába szuszogott, majd a fogait a lány nyakába eresztette.
Emily még mindig a vértócsában feküdt.
- Sötét a véred… - mondta neki zihálva a Lord. – Ezt miért nem mondtad?!
- Mert nem tudtam…
- A Sötét Vér azt jelenti, hogy kiválasztott vagy!
- Nem vagyok kiválasztott!
- De az vagy… s én tudom is, hogy mire!
- Mire?
- Neked kell lenned a Vámpírok Királynőjének! A Sötét Vér-miatt!
|