Phantom of the Opera

Phantom of the Opera
Amint belépsz az elhagyott romok közé, Meghallod a félelmetes orgona-zenét. A kocsik már eljöttek érted, S talán már érted énekelnek odabenn a romok mögött is. A pór, mint púder körülhint. Fogsz majd újra álmodni? Meg fogod magadtól máskor is kérdezni: "Kellett nekem ide betévedni? Kellett nekem erre jönni?
Reményeim elvesztek már, Mikor megpillantottam maszkos arcát. Éreztem a pillantása belémhatol Egészen a szívemen, teljesen végiggázol. Az operaház fantomja rabul ejtette szívem S még most is énekel csilingelő hangján nekem: "Higyj nekem! Angyal vagyok! Énekelj te is nekem, angyalom! Az arcok a fejemben már megőrjítettek, De tudom, nállad menedékre lelek!"
Szorosan ölel magához, Hűvős teste lángra lobbantott. Annyira vágytál közelségére. Csak vigyázz! Ne játsz a tűzzel!
Rohan a sokaság, mind-mind az operába, Rohansz utánuk, vajon mit akarhatnak? a terv megvan: felgyújták! Nem tudod hova is állj, Kedvesed mentsd, vagy a tömeg ellen?
Berohansz még utáljára hozzá, Forrón öleled magadhoz már, S újra rákezdtek a régi nótára, "Az arcok a fejemben már megőrjítettek, De tudom, nállad menedékre lelek!" S végül elvisz a mártír-halál.
Érzed még a lángoló ruhád, Kedvesed megmenteni nem tud már! Melletted fekszik, testét a hideg acél járja át, Bűnösnek hitték, de Ő is csak egy bárány. Könnyeiddek közködsz, tested nem fáj már, Csak a lelked az, ami zokog igazán. Végül hajad is lángra kap, vége, Örökre behunyod a szemed.
|