Az első hó emlékezete
Az első hó emlékezete
Úgy rohan az idő, Nincs ki megállítsa, Most didereg a kinn lévő, Mert Új havat hoztak.
Ahogy nézem, hogy zuhog, Majd ahogy leér, elolvad, Vígan eszembe jutott Egy távoli kép, a múltam.
Emlékszem, volt idő, Mikor dideregve értem haza, Ki tudta mit hoz a következő; Mikor fürdetnek meg újra?
Eszembe jut az is, Ahogy hócsatáztunk vígan, Ahogy vissza kellett futni, S a kandalló nyújtott vígaszt.
Ahogy leültem elébe, Forró teát iszogattam, Mosolyogtam, s felkacagtam hébe, S másnap belevetettem magam a hóba.
Gyermekkori emlékeim elszaladnak messze, Befutok mégis testvéremhez vígan, nevetve, Eszembe jut; Ő nincs itthon, Pécsett.. Majd kimegyek szobályából; Felnőttünk végre?
A víg gyermek Most is itt él bennem, Csitítom Őt, szelídítem, Meg se hallja nevetve.
Tudja Ő is, ha erősebb lesz a hó, Megyek hócsatázni, Vadul, vígan, mohón.
|