A vérfarkas-támadás
A vérfarkas-támadás
Megint, ugyanabba a parkba mentünk. A Hold fényesen világított nekünk.
Wolfi fogta a kezemet, s némán kullogott mellettem. Nem csaptunk nagy zajt, mert egyikünk se szólt. Én hiába kérdeztem volna bármit is Wolfitól, Ő nem tudott volna válaszolni. Nem akartam, hogy szenvedjen attól, hogy nem tud beszélni.
Leültem egy padra. Eddig nem kerültem bele abba a furcsa módba. Wolfi és Billy szerencséjé-re s persze az ő segítségükkel.
A kisfiú megállt előttem, s a szembe nézett.
Billy sosem jött el velünk ilyen sétákra, de nem is kellett neki eljönnie velünk, mert nem voltunk, mi hárman, egy család.
Felnéztem az égre. Telihold volt. Amedigre odanéztem Wolfi is farkas volt. A kezemben lévő labdát nézte. Eldobtam neki, ő pedig visszahozta.
Ismét a gondolataimba meredtem. Én nem szeretem Billyt, csak vonzódom hozzá. Hogy ő mit érez, én azt nem tudom… Talán ő is csak egy cseppnyi vonzalmat. Talán azt gondolja, hogy azért vagyok Wolfival, hogy ő velem maradjon.
Ez nem volt igaz… Szerettem Wolfit, mintha a gyermekem lett volna. Sajnáltam őt, mert mi, vámpírok, öltük meg a családját.
- Wolfi, Wolfi… - suttogtam a szélbe, merre a kisfarkas rögtön odarohant hozzám, s felugrott mellém a padra.
Megsimogattam a fejét, s hátradőltem.
Wolfi idegesen a levegőbeszimatolt.
Én akkor hangokra lettem figyelmes a hátam mögül.
- Most kapjuk el?
- Mit keres azzal a vámpírral egy farkas?
- Lehet, hogy kényszeríti erre?
Ezt a három hangot tudtam csak megkülönböztetni.
- Nem kényszerítem – mondtam.
- Meghallhatott minket? – kérdezte egyikőjük suttogva.
- Igen, meg - szóltam.
Felkeltem a padról, s szembefordultam a sugdosókkal. Nem ismertem őket.
- Kik maguk? – kérdeztem.
Azok ostobán rám bámultak.
- Wolfi! Gyere ide! – szóltam a kisfarkashoz. Az engedelmeskedett nekem. Ismét a három férfihoz fordultam: - Kik maguk? – kérdeztem hangosan s közben a hátam mögé toltam Wolfit.
- Nem mondják el! – szólt egy női hang a hátam mögül. Hátrafordultam.
Ott álltak körülbelül 20-an.
- Mit tesz ezzel a kisfarkassal? – kérdezte egy másik nő a bal oldalamról, onnan, ahol Wolfi is áll.
A nő lehajolt hozzá, s felemelte. Wolfi nem ellenkezett a nő fogása ellen, de én nem bírtam ki, nekirohantam a nőnek, s kitéptem a kezéből Wolfit.
- Ne merjen hozzáérni! – sziszegtem.
- Mit csinál evvel a kisfarkassal? – kérdezték többen a hátam mögül. Félelmemben szorosan magamhoz öleltem Wolfit.
- Semmi köze hozzá! Magát egyébként is mit érdekli?
- Nagyon sokat is érdekel… Kapjátok el! – kiáltotta, s vagy 100 vérfarkas rohant felém. Én Wolfit próbáltam védelmezni és a kezemben tartani, de nem sikerült, mert az egyik farkas kikapta őt a kezeim közül.
- Wolfi! NE! Adják vissza! – a levegőbe ugrottam, majd teljes erőmből arra vetettem magam, vagy inkább csapódtam, aki kikapta Wolfit a kezeim közül.
A nőnek a fejét találtam el a lábaimmal, s rögtön ki is loccsant az agya.
Wolfinak csukva volt a szeme. Nem mozdult, inkább csak vacogott. Pont úgy csinált, mint amikor legelösször a kezembe vettem.
Nem sokáig gondolkodhattam, mert a farkasok ismét rámtámadtak. Egyikük ismét kikapta kezemből a kisfarkast, a másik 92 pedig rám ugrott.
- NE! WOLFI!!! – kiáltottam, bár tudtam, hogy ez lesz Wolfiban az utolsó szó, amit kimondtam, Ő pedig meghallott.
A vérfarkasok elkezdek harapni, ütni és karmolni.
A körmeim ismét megnőttek, s elkezdtem azokkal harcolni.
Egy vérfarkasnak a szemét szúrtam ki, s a szeméből áradó vér teljesen elterítette a ruhámat.
A vérfarkas üvöltve kapadozott, s vakságában átszúrta éles karmával egy másik nyakát. Annak a vére is rám folyt, mivel jóformán én feküdtem legalul. Nem törődtem a vérrel, mert már teljesen megszoktam.
Teljesen legyengültem, s sajgott mindenem a fájdalomtól.
- Mostmár indulhatunk! – mondta a nő, aki Wolfit tartotta a kezében.
- NE! – kiáltottam, s bukdácsolva a nőhöz siettem.
- Miért ilyen fontos Ő neked? Hiszen te csak egy lélek vagy!
- Nem engedem, hogy elvegye tőlem!
Egy vérfarkas odalépett, s egy egyszerű mancssuhintással ellökött a nőtől s Wolfitól. A vérfarkas rám feküdt. Egy másik fölém hajolt, s engem nézett.
- Most mi legyen vele? Kinyírjuk?
- Ne, mert az a vámpírvadász dolga…
- És ő mikor ér ide?
- Nemsokára… De ha annyira fájdalmat akartok neki okozni, akkor nyomjátok ki az egyik szemét!
- NEM! NEM ENGEDEM! HAGYJANAK BÉKÉN! NE NYOMJÁK KI A SZEMEM! – kiáltottam, de teljesen hiába. Az a farkas amelyik fölém hajolt, egy egyszerű mozdulattal benyomta a szemem, majd megfogta, s kirántotta a helyéről.
Én a fájdalomtól felkiáltottam, s elkezdtem kapadozni, melynek eredményeképp az éles körmeimmel öt felé vágtam a rajtam fekvő farkast, s felpattantam, s már rohantam is haza.
A farkasok csaholva utánam rohantak, de nemsokára sikerült leráznom őket magamról.
Berohantam a házamba, s rögtön megláttam Billyt. Ő egy másik vámpírral beszélt, háttal állt nekem.
|