|
Felsértett Szív
2006.12.22. 11:18
Felsértett Szív
A lány belépett majdnem meztelenül a fürdőszobába. Odabenn csodálatos illatok keringtek. Levetette minden ruháját, majd a szennyesbe tette. Belelépett bal lábával a tele kád vízbe, majd a jobbal is, s elkezdett lefelé ereszkedni. Egész teste már benne volt, kivéve a bal karja. Azt még kint hagyta a kád szélén, s csak nézte belső peremét.
Rengeteg vágás volt rajta.. Némelyik már csak a begyógyult sebe látszott, de volt olyan is, ami még vérzett. Ránézett a vérző sebre, majd eszébe jutott a mondat, ami miatt ezt tette magával - "az az igazság hogy nem akartam veled beszélni" csengett ismét a fülében. Hányingere támadt, majd a szemei megteltek könnyekkel. A vízbe bukott, de ott jobban visszhangzott a mondat: "az az igazság hogy nem akartam veled beszélni", "az az igazság hogy nem akartam veled beszélni". Feljött a felszínre, majd a szappan után nyúlt. Égtek a sebei. "Az az igazság hogy nem akartam veled beszélni".
Átszappanozta magát, gondosan, s alaposan, minnél illatosabb legyen. A haját is megmosta. Minden féle kence-ficét öntött magára - órákat töltött ott a kádban.
Közben bejött az édesanyja. Bal kezének belsejét melleire szorította, s anyjára nézett, aki látszólag megrémült tőlle. Most nem is volt valami szép látvány. Szemeiből a fekete festék teljesen lefolyt, majdnem a szájáig, vörösek, duzzadtak voltak a szemei.
- Mész valahová? - kérdezte anyja.
- Majd igen..
- Azzal a Fiúval találkozol?
- Nem.. - nagyot nyelt. "Azzal a Fiúval találkozol?". "Az az igazság hogy nem akartam veled beszélni".
Az anyja csak bólintott, majd kiment. Ő tovább maradt, még mindig a kádban. Ázttatta magát, engedte hogy az illatok átjárják bőrét. Végül kimászott a kádból, óvatosan áttörölte testét, majd a szobályába ment. Kinyitotta szekrényeit, majd az ágyra dobálta legszebb ruháit - a gyönyörű, selyem fekete szoknyáját, egy fekete trikót, s egy mégszebb, fekete csipke felsőt. Felvette őket, majd leült "piperec asztala" alé, s lemosta a lefolyt sminket, s újjat kent magára.
Elővette telefonját, majd egy új hangposta üzetetet tett rá. Az asztalán hagyta a készülékat, majd felállt. Kihúzott egy fiókot, majd kutakodni kezdett. Nemsokára megtalálta, amit keresett - egy fekete kesztyűt, s a hozzá tartozó fekete napernyőt.
Készen állt az indulásra. Utoljára még felvette fekete, 30soros bakancsát, majd elindult. Hallotta még, ahogy anyja utánna kiált:
- Így akarsz kimenni?
- Igen.. - mondta halkan.
- S mikor jössz haza?
- Nem tudom még..
- De időben érj azért haza, rendben?
- Persze.. - majd kilépett a kapun..
A fiú az ágyán feküdt, kissé diadalittasan. Arra gondolt, amit a lánynak mondott. "Az az igazság hogy nem akartam veled beszélni". Hirtelen elkomorodott, mert eszébe jutott a lány szomorú múltja.. Az, hogy majdnem 3 hónapig élet-halál között lebegett, öngyilkossági kísérlet miatt. Hirtelen nem volt már olyan nyugodt. Szerette a lányt, mégse tudta hogy hogyan dolgozza fel a szülői tiltást. Azért vágta a lány fejéhez azokat a dolgokat.. Pedig a lány milyen boldog volt, amikor chat-en újra láthatta Őt.. Ő pedig mélységesen megbántotta. Hirtelen felpattant az ágyáról, s telefonja után nyúlt, s hívta a lányt - rég tett ilyet.. Az elmúlt pár hónapban mindig a lány kereste Őt..
A telefon nem csörgött ki, csak a hangpostafiók jelentkezett. Hirtelen meghallotta a lány szomorú, majdhogynem síró hangját. "Szia.. az az igazság hogy én akarok veled beszélni.. De te mondtad, te nem velem.. Nem kell velem beszélned.. Nem kell velem ezen a Földön találkoznod. Megkönnyítem a dolgot.. A sípszó után tedd le! SÍÍÍÍÍÍÍÍÍP"
A fiú lélegzete megállt, majd hirtelen kirontott a házból, s eszeveszett futásnak eredt.
- Istenem.. ne.. kérlek.. ne.. - könyörgött magában.
Ahogy futott tovább egy hatalmas tömeget pillantott meg maga előtt. El is futott volna mellettük, ha valaki épp nem kiált fel, hogy:
- JÉZUSOM! MINDJÁRT LEUGRIK! - a fiú ebben a pillanatban felfelé pillantott, majd ismét megakadt a lélegzete. A lányt látta - egy emeletes épület legtetején.
- NEEEEEEEEEEEEEEE! - kiáltotta, bár kételte volna hogy a lány meghallotta volna. Egy pillanatra el is csodálkozott, hogy most hogy néz ki a lány..
Teljesen feketében volt. Csipke ruhát viselt, s egy csipke ernyő is volt a kezében. Ott állt a ház legszélén, s maga elé meredt.
Ott állt a ház tetején, s a könnyek csurogtak a szeméből. Halkan zokogott:
- Olyan rég hallottam felőled.. S te elküldtél.. Miért nem vagyok jó neked? Miért nem tudod elfogadni, hogy a szüleim szigorúak?
- NEEEEEEEEEEEEEEE! - hallotta lentről. Odapillantott, s meglátta a fiút, mégjobban sírni kezdett. Hallotta ahogy a szíve darabokba hasad. Nem bírta tovább a fájdalmakat. Hirtelen előre lökte magát, majd a teste egy holtpontot elért, talán ott visszafordulhatott volna még, de nem. Hagyta hogy testére hasson a gravitáció.
Behunyta szemét, elengedte az ernyőjét, s majdnem kerek 5 másodpercig érezte, hogy szabad. Majdnem 5 másodpercig érezte, ahogy a hajába és a ruhájába a szél kap. Majdnem 5 másodpercig nem gondolt a fájdalomra..
Mégis, az 5dik másodperc tele volt kínnal. Valamikeménynek csapódott a teste, érezte ahogy a csontjai törnek, ahogy a tömegben többen felsikítanak, ahogy valaki odarohan hozzá, s megfogja a bal kezét, majd hátára fordítják.
Ott feküdt, betört koponyával, meghasadt szívvel, bal kezének belső felére pedig egy hatalmas nagy "J" betű volt vésve - a fiú nevének kezdőbetűje volt ez..
"Annak a fiúnak, akit szeretek,
De Ő mégis összetörte a szívemet.."
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
