A Szellem-lány története

Azt mondják
Élt itt egy lány,
Ki nem él már,
De lelke visszajár.

Azt beszélek rólla,
Igen-igen szép,
De rég eljött az óra,
Mely Halálba hívta lelkét.

Azt is beszélik,
Azon az úton jár,
Melyen megölettik;
Lelke nyugalmat nem talál.

Hófehér lepel a ruhája,
Kasmír színű mosolya,
Ránézel, elvisz, Ostoba!
Magával visz a Pokolba.

Sokan, kik szemüket reá vetették
Furcsamód, s oly hamar
A szerelmet szívükben érezték,
S a lány repült is velük a Pokolba.

Ezt beszélik rólla..
Száműzték a lányt a Pokolba.
Ó, mondd szellem-lányka!
Mondd, ez nem igaz!

Nem.. ez nem igaz.
Nem száműztek a Pokolba.
Magam szálltam le oda,
Mikor be nem engedtek otthonomba.

Azt mondták, túlzottan is más vagyok,
Bár emberként is szellem voltam,
Mostmár végleg szellem is vagyok;
Ne sirass, ne borulj sírom felé; Boldog vagyok.