Petja Dubarova

A tizenöt évesekhez

Fiatal, hajlékony tizenöt éves kiscsaj,
bárkinél is tizenöt évesebb talán?
Az vagyok persze, nem pedig virágzó meggygally
nem látott félni vagy álmodni még szobám.

Surranok kecsesen, akár egy vörös puma,
keresztül egyenest az idő dzsungelén,
káoszról, tengerről így is túl sok a duma,
világom vízfalon keresztül néz felém.

Indián vérének sűrűje csörög bennem,
ücsörgök magamban kékvérű indián,
Nézzétek, árnyékom szívként dobog felettem,
ha igaz vagy hamis lenne nem mondanám.

Nézzétek, most vagyok először fiatal én,
egy könnycsepp nézzétek lehullott a fáról,
kilépek, nézzétek, a máglya másik felén.
Világ az, amit egy szőlőtő határol?

Megnövök ígérem, begyűjtöm a napokat,
az élet nehéz lesz, amit nyújt, élvezem,
belőlem valami tizenöt éves marad,
soha nem lesz, aki ma vagyok, idegen.

1978. V. 30.

(VÖRÖS ISTVÁN FORDÍTÁSA)