|
Könnyek Tava
Könnyek Tava
Hogy lehet egy szobában
Pókhláó, holott nincs pók?
Lehet, a fájdalom szőtt hálókat?
Pók itt régen sem volt..
Szűz volt e szoba állatoktól,
Nem lépett be más, csak ember,
Most is csak a némaság szól,
Sose szólt itt semmilyen zene.
Sivár volt e hely mindig,
Csak a könnyek tava állt benne,
Itt van az még ma is,
Feneketlen a mélysége.
Belenézek a mélyébe
Szemem szemem látja
Tiszta a kép, selymes,
Nem töri meg árja.
Én is hullajtok belé könnyet,
Tudja jól a tó is; nehéz szívem.
Oh, tó, átkozd el keserű könnyeimet!
Szabadítsd meg tőllük testemet!
Mérgezik lelkem a könnyek,
Jajj, úgy sajog belé lelkem!
De hogy megszabaduljak végleg,
A Könnyek-tava közepére evezek.
Elmondok egy néma imát,
Mely Istenhez, magam sem tudom,
Szomjazom, de a tóból sose innák,
Mert az átkozott könnyeket hordoz.
"Mentsd meg az Életem, Óh, Istenem!
Szenvedek, könnyezek. Jól tudod.
Hozd el a Boldogságot énnekem!"
Így ég a szó ajkaiom.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
