Négy Csokoládé
2007.06.25. 00:38
Keletkezés: 2007. június 25.
Négy Csokoládé
Komor férfi járta a párizsi utcákat, új modellt keresett képéhez. A szél lágyan fújta a fákat, a nyár már rég elhagyta e tájat, s az Ősz kopogtatott már Párizs ajtaján. Egy pipa lógott ki a férfi szájából; dús szakállából mókás látványt nyújtott a hófehér elefántcsont-faragvány. Egy kis sarokban húzódott végül meg, egy ház bemélyedéséből figyelte a női arcokat. "Ez túl komor, ez túl pisze, amaz túl kövér, ez meg pöffeszkedő, tyű! Ilyen csúnya arcot!" gondolta magában, majd nagyot sóhajtott közben. Mi lesz így művével?
A művészúr rettentő őnző tudott lenni. Ezért sem szerettek sokan modellt állni neki; volt hogy nem fizette ki modelljeit, mert magának tartotta meg pénzét, de ez volt a legkevesebb. Keringtek olyan pletykák is, hogy a művészúrral nem lehetett rendesen dolgozni; hol ez nem tetszett neki, hol az nem.
- Nem ülsz egyenesen! Húzd be a hasad! Mi ez a legörbült száj? - rótta modelljeit. De ez még nem esett rosszul a hölgyeknek, talán a művész úr ezt tudta, azért tette oda minden megróvása után, hogy: - Elrontottad a festményemet! - ahogy ezt mondta, az a hangsúly, s hanglejtés... a kőből készült lelket is darabokra tiporta. E szokása sokkal inkább kegyetlenségére utalt, mintsem maximalizmusára, ugyanis a férfi semmiféleképp nem lehetett maximalistának nevezni. Inkább csak egy önző, túlzottan is kritikus, s kegyetlen lélek volt Ő. S ha valakinek e jellemei nem rajzolódtak volna ki tisztán, annak ott voltak külső jegyei. Bal keze mindig szorosan melkasa mellé volt hajtva, mintha csak nyomorék lenne, hiába tudta minden irányba mozdítani. Egyszer, valóban, eltörte kezeit, s azért állhatott az oly nyomorékul, de az orvosok szerint kis tornával e fogyatékosságát is ki lehetett volna korbácsolni... De ahhoz e férfi túl büszke volt...
Most is úgy állt a ház bemélyedésében; büszkén. Büszkén állt rajta kalapja, kabátja, még a sétapálcája is büszkeséget árasztott, s még a hanyagul kilógó pipa is büszkén hatott. Még a szemei is büszkén járták a szem által minden tekintetben hibásnak vélt arcokat. S mégis, e büszke szemek hirtelen megakadtak egy jelentéktelen kis alakon.
Szegény családból származható lányka ült a szembelévő járda patkáján. Haját egy, már a sok használattól elszürkült, kendő takarta el. S most, e kislány kezében boldogan ott ékeskedett négy kis barna kagyló - valójában csokoládé, melyek kagyló formájúra voltak alakítva. A művész, bármennyire is volt hibás jellem, most mégis megragadta a kislány boldogsága, ahogy a csokoládékat nézte. A férfi lágyan kopintott a macskaköveken pálcájával, majd átment az út másik felére, s egyenesen a kislányhoz lépett.
- Te Gyermek! - szólította meg, mire a kislány riadtan nézett vissza rá: - Kitől kaptad azokat a csokoládékat? - a lány nem szólt semmit. A férfi idegeskedni kezdett: - Nem hallottad? Azt kérdeztem, kitől kaptad azokat a csokoládékat? - a gyermek még mindig csendben maradt. A férfi ettől ordítani kezdte: - Hol vannak a szüleid? Kik lehettek azok, akik ilyen szemtelen s selejtes gyermeket nemzettek s neveltek?! - ekkor, valaki az ottlakók közül, ki épp kertjét gondozta, odaszólt a művésznek:
- Ne ordítson azzal a kisleánnyal! Majd' egy éve nem szól semmit, mióta a szülei odavesztek egy tűzvészben! A csokoládét pedig a szomszédasszonyom adta neki! - a művész erre összeráncolta homlokát. "Néma, s árva is?" kérdezte magától. Hirtelen kedves hangnemben így szólt a leánykához:
- Maradj így! - majd ismét átsietett az utca másik felére, letérdelt, kis noteszét s grafitceruzáját vette elő, s lerajzolta a kislányt, miközben a csokoládét nézegette. Remek rajz lett, mire elkészült, a művész arcán, egy ritka kép, mosoly virágzott. Ismét felemelkedett, átment a kislányhoz, majd felényújtotta a noteszét, nyitva újdonsült rajzával: - Ez te vagy - mondta neki: - miközben eszed a csokoládét!
A kislány ekkor ránézett, megköszörülte torkát, majd így szólt:
- Szép rajt... Festeni is fog? - a férfi erre elmosolyodott, majd így válaszolt:
- Természetesen! S megköszönném, ha modellt állnál nekem a műhelyemben! - a lányka erre elmosolyodott, s megfogta a férfi felé nyújtott kezét. Így tűntek el kettesben a párizsi kis utca forgatagában, ahol olyan dolog történt, mely már rég nem; felfigyeltek egy sorvadó kis lélekre, mely e észrevételnek köszönhetően megszólalt újra.
|