Cím nélkül többet ér

Folyton üldözik,
Nyugalmat nem hagynak neki.
Édes álmaiból felrázzák,
Édesen élni nem hagyják.
Futna, menekülne,
De nem megy,
Neki nem sikerülhet,
A lelke rég elveszett.

Elhagyták, otthagyták,
Egy kiszáradt folyó partján,
Pedig édes vízre szomjazott,
De csak sósat kapott.
Futna s nevetne,
De nem megy,
Neki nem sikerülhet,
A lelke örökre elveszett.

Mély sárban tapos -
Szép volt valamikor;
Gyönyörű ruhákból
Születtek sáros rongyok.
Futna énekelve,
De nem megy,
Neki nem sikerülhet,
A lelke már elveszett.

Tapos, sír, ordít -
Testét átjárja a kín;
De megmentő-kéz nyúl feléje,
Nem szól semmit se,
A kéz felé nyúl s felrántja,
Lebomlik sáros ruhája -
Alatta ismét szépséges,
Nincs rajt' sár sehol se.

A leány csak nézte az ifjút,
Míg arca bíbor bájba nem süllyedt;
A fiú csak nézte Őt,
S szíve kismadárként röpdesett.