Vért síró Mária

Vért síró Mária
A lány a zsoltár előtt térdelt, Némán mondta magában a szent-beszédet. Nem hibázott, nem szidott, Csak kérve kérte a szigonyt, A szigonyt, mely könnyíthetne fájdalmin, A szigonyt, mely feloldja kínyjait.
Szilárd szívű pap sétált be a templomba, Ránézett, mit tehet ott az az asszonyka? Látja, hogy térdelve mondja imáját, Felnéz, s riadtan megpillantja Máriát. Megijed a pap, felkiállt félelmében, Máriácska-anyácska vért könnyedzik sebtében.
Felriasztva imájából a fiatal leányt, A papok mérgesen néznek le reá. Mind-mind ugyanazt kérdezgeti - Mit mondtál? Mit mondtál neki?! - Riadtan az asszonyka nem felel semmit se, Tudja jól, Máriácska, bűneiért feleltette.
A síró Máriácska-anyácska szobrot, Elzárják jól mind-mind a papok. Nem szabad hogy bárki meglássa, Véres lett Máriácska palástja, Szeméből még mindig patagzik a vér, Leánytól folyvást kérdezik - Mit tettél?! De az nem felel, zár van ajkain, Nyomja szívét feloldatlan bűnei.
Egy éjjel, mikor nagy vihar kerekedett, Lement az asszonyka a templom picijébe. Kinyílt neki rögvest a zár, s meglátta a síró Madonnát. Letérdelt elébe, s könnyek közt mondta el imáját, Bocsásson meg neki Máriácska-mamácska, s a Világ.
|