Némán járt az utcán. Hideg volt, összehúzta a kabátját. Távolról mintha ismerősei alakját látta volna - nem igazán ismerte őket, nem is akarta talán. Szemeiből a festék vastagon folyt lefelé, könnyei mosták a szemeit, melyek mostmár vérvörösek voltak. Elment az emberek mellett, akik álszentül megbámulták, s azt kérdezgették maguk között: Mi baja lehet? Áááá.. Biztos rossz jegyet kapott! - hazugság. Sose kapott rossz jegyet. Ami aggasztotta, az magánélete volt. Az a "magánélet", amit utált. Szívből utált. Nem mindig. Voltak kivételes pillanatok, amikor nem utálta az életét.
Ahogy így ment tovább ismét sírni kezdett, zokogni. Hatalmas teher volt a szívén. Kevesen vehették észre, de a kezében egy kis oroszlánt szorongatott - számára ez a kis plüssfigura rettentő értékes volt. S most.. mégis.. mindig a szíve felett hordozta, most mégis rettnető nagy fájdalmat okozott neki ez a plüss.
Rettentő csúnya dolgok jutottak az eszébe. Könnyíteni akart fájdalmán -  bármi áron. Egy autó száguldott el mellette, rettentő közel. Felemelte  fejét, majd az autó után nézett: Mi lett volna ha az autó elütné? Kihúzódott az út szélére. Többen megálltak, majd továbbmentek mellette- mind látta mire készül. Hirtelen ismét jött arra egy kocsi. A sofőr azt  hitte, hogy a lány át akar menni az úton, azért nem lassított le, pont ellenkezőleg - felgyorsított. A lány erre várt. Hirtelen egyenesen elindult az út közebe felé, s már majdnem az autó széléhez ért volna, amikor egy kéz visszarándította:
- Johanna! Mit csinálsz? - gyűlölte ezt a hangot. Gyűlölte.
- Eressz! Engedj el! Hagyjál! - kiáltotta a lány, egyre halkabban.
Hirtelen megfordult, s arcát a fiú vállába fúrta, úgy zokogott tovább. A fiú szorosan átölelte, közben visszahúzta a lányt a biztonságot nyújtó járdára. Hirtelen egy rettentő alacsony lányka futott oda a lányhoz:
- JOHANNA! JOHANNA!!! - amikor odaért hárulról karolta át a lányt, majd tovább zokogott: - Johanna! - sírta tovább. A lány megfordult, lehajolt hozzá, átölelte, majd így szólt:
- Andi! Ne sírj! Élek még!
- Johanna! Úgy féltem!
- De itt vagyok! Nem kell aggódnod! - az alacsony lány abbahagyta a sírást. Nagyon szerette a lányt, olyan volt neki, mint egy nővér.
- Az a lényeg, hogy él.. - szólalt meg a fiú. A lány ránézett, s szemei megint könnyekkel teltek. A fiú nem szólt semmit, hirtelen megölelte a lányt, majd kicsit engedett szorításán, s mélyen megcsókolta. A lány szemeiből ismét könnyek törtek elő - a fiú miatt volt terhes a szíve, de a csóktól, amit kapott, leesett összes terhe...