I. fejezet


Raia hátradőlt székében és úgy hallgatta a két veszekedő istent, Sherant és Leaht.

- Az, hogy beengedek néhány Szellemdarazsat és galetkit az erdőmbe, az nem azt jelenti, hogy más lény is bejöhet, ami téged szolgál! Láttad már, hogy mit tettek a Dögbűzös Liliomjaimmal?

- Sheran, Sheran! Nem kell annyira mellre szívni azt a büdös virágot! – Leah hangja nyugodt volt, akárcsak a halál.

- Itt nem csak a virágomról van szó! Mit tettek a lényeid az erdőm lakóival? Ahol jártak mindenhol csak pusztítás hagytak a hátuk mögött! Azt akarom, hogy hagyják el az erdőmet!

- Sheran! Ne butáskodj már! Gondolod, hogy én megtenném? Arra nem gondoltál, hogy azok a lények meghalnak, így az én birodalmamba kerülnek? – Leah ezt úgy mondta, mintha a válaszra nem is lenne kíváncsi.

- De amíg éltek addig engem szolgáltak! – Sheran teljesen elkeseredett, de mégis határozottan így szólt: - Ha nem hagyják el az erdőt háború lesz. Köztem és közted! Két napot kapsz. Ha több lakó hal meg, akkor nem várok holnap utánig. Remélem megértetted… – Majd elsuhant Leah mellett, de olyan közel, hogy zöld köpenye a férfi fekete ruháját súrolta.

- Remélem, van eszed, – fordult Raia Leah felé – s tudod, hogy nem háborúzhattok!

- Te is hallhattad, hogy mit mondott…

- Igen. És azt is halottam, hogy miért monda. Nem teheted ezt vele!

- Sajnálom. Én a halál ura vagyok! Nekem halottak is kellenek! Sheran azt gondolja, hogy megijedtem tőle…

- Akkor had higgye azt! Nem háborúzhattok!

- Igen vagy nem, én nem fogom kitiltani a lényeimet! Ők ott érzik jól magukat.

- Akár jól érzik magukat akár nem, nem engedem a háborút!

- Én megértettem, a kérdés az, hogy Sheran megérti-e majd…

- Nem tudom… De remélem tudod, hogy nem szövetkezhetsz senkivel!

- Jó… Értettem…

Raia felpattant székéről, s abba az irányba ment, amerre Sherant látta távozni.



Eközben Sheran már Eleniost kérlelte:

- Kérlek Elenios, állj mellém!

- De még mindig nem értem, hogy mi miatt is robbanna ki ez a háború…

- Egyszerű! Azért, mert Leah minden erdőlakót megöl! Talán el is akarja pusztítani az erdőmet! Az én szép kis erdőmet!

- Hát nem is tudom… Raia nem örülne neki…

- Úgy is van! – a hátuk mögött megjelent a napisten.

- Raia! – kiáltott fel a meglepedségtől Sheran – Miért nem örülnél neki?

- Mert ez a konfliktus csak kettőtökre tartozik! Mást nem vonhattok bele! Szerintem te is tudod, hogyha tehetném, megtiltanám nektek, hogy háborúzattok! Nem akarok háborút! Ne próbálkozz más istennél se, mert minddel beszélni fogok! Nem állhat senki sem a ti oldalatokra! Egyébként szerintem itt nem a dögbűzös liliomodról van szó… Nincs más, ami miatt megtámadnád Leaht?

- Nincs. De remélem azzal egyetértesz, hogy nem engedhetem neki, hogy megölje a lényeimet!

- Persze, hogy értem! De te sem engedheted, hogy az ő lényei meghaljanak!

- Igen, igazad van… De akkor sem ölhetik meg az erdőm lakóit!



Fél óra sem telt el a beszélgetés óta, Sheran már lent sétált lényei közt. A Megtért Vámpírt vagy Geminát kereste. Úgy érezte, hogy ők ketten azok, akik tudnának neki segíteni.

A Békés Tisztásra ért.

Gemina a fűben hevert. Odalépett hozzá.

- Gemina! Te vagy szinte az egyetlen lény, aki segíthetne még rajtam!

- Mond úrnőm, és én ha tudok segítek! – Gemina hangja barátságos és tisztelettudó volt.

- Indíthatnék én háború?

- Hmm… Attól függ, hogy ki ellen!

- Leah ellen?

- Talán… Miért akar az úrnőm háborút Leah isten ellen?

- Te nem hallottad, hogy mit tesz ő az erdőmben?

- De. Sajnos hallottam… Már állítólag egy vidrát is megtámadott a Vizihullája. Az a legnagyobb baj, hogy az erős lények a gyenge lényeket támadják meg…

- Hmm. A háború valószínűleg itt, ebben az erdőben lesz… Akkor nagyobb pusztítás is lehet… Gemina, mi lesz, ha Leah legyőz? Nem vagyok a háborúban olyan jó…

- De Leah isten nem győzi le úrnőmet! Csak a holt testemen át!

- Ne butáskodj Gemina! Te vagy a legjobb gyógyítóm!

A távolból szarvasbőgés hallatszott.

Néhány Gitonga rebbent fel.

Sheran felkapta fejét. Mintha távolról halk ordítás hallana. Talán megint Leah támadt? Sheran felkelt s elindult a hang irányában.

Gemina követte istene cselekedetét.

Mikor odaértek borzalmas látvány fogadta őket.

Egy Tudós Klánvezér feküdt holtan a földön, s belőle öt Hullazaboló lakmározott.

Az istennő és Gemina gyomra felfordult.

Sheran lábánál néhány Surranó Kígyó jelent meg, s Leah követőire támadtak.

Kis méregfogaikkal erős mérget fecskendeztek a Hullazabálók testébe, melyek végül holtan estek össze.

Sheran felháborodott:

- Hát nem értette Leah tisztán, hogy mit mondtam? Nem érdekel semmi kifogás! Leah! Ha hallasz engem, akkor jól jegyezd meg amit mondok: Holnap elkezdődik a háború s kiüldözlek az erdőmből! Hallod Leah? Hallod, amit mondok?

- Persze, hogy hallom! – a fák közül látszódott a hálál istenének fekete alakja.

- Akkor jobb is felkészíted a katonáidat, mert a vereség vár rád! Holnap elkezdődik! Holnap, Leah! Holnap kezdődik a rémálmod!

Leah csak egy mosolygott ezen, s máris visszatért a holtak birodalmába.

Morgant kereste, s nemsokára meg is találta.

- Jó, hogy látlak, Morgan!

- Számomra megtiszteltetés – a férfi mélyen meghajolt istene előtt.

- Nemsokára háború lesz. Ugye számíthatok rád?

- Bármikor! S ha szabad megkérdezni ki ellen lép a nagyúr harcba?

- Sheran ellen…

- Sheran istennő ellen?

- Igen. Nem tetszett neki, hogy elkezdtük támadni… Rájöhetett a cselre…

- Pedig azt gondoltam tökéletes a tervem… Sajnálom!

- De minek? Úgyis miénk lesz a győzelem! Nem emlékszel? Én a halál ura is vagyok! Meghal egy lény, az rögtön az én birodalmamban találja magát… Erre még nem is gondoltam! Milyen nagyszerű gondolat!

- Ha megkérdezhetem, mire gondol, nagyuram?

- Egyszerű! Ha ki is kell mennünk az erdőből, akkor is rengeteg lényre tehetünk szert! Mert amelyik elesik ott az az én uralmam alá esik!

- Úgy érti a nagyuram, hogy nem az a lényeg, hogy nyerjen, hanem az, hogy minnél több halott legyen?

- Pontosan! Morgan kérlek, gyere velem! Ki kell még dolgoznunk a részleteket!



Sheran fáradtan dőlt le az ágyára. Megvolt már az ötlete. Visszavonulást színlelve az ellenséget a Békés tisztásra csalogatják, mert ha ott meghal egy lénye, akkor annak a hamvaiból új élet kél. Ezekkel a gondolatok ringatták őt álomba.