Vérző Szívű

Susogva fut a szél,
A fű megrezzen,
Millióegy hangszálként,
Mintha nekem énekelne.

Még egy könny a felhőkből,
Utolsó csókom kedvesemtől.
Erről énekel a szél is szomorúan,
Megállna, s vajon vigasztalna?

Megállna, s a fülembe súgna?
Akárcsak egy pillanatra?
Soha értem meg nem állna,
Csak tovább száguldana.

Könnyezve tört rám a hajnal,
Mintha minden csak suttogna:
"Menekülj, nem innen,
Boldogságod ellibbent"

S hinnék neki. Hiszek neki.
A természet nem hazudik.
A zápor is csak azt üvölti:
"Eredj innét jó messzi!"

Rendben. Más tájra térek.
Csak utoljára... kérlek!
Kedvesemre hadd nézzek!
Hadd ne érezzem vérző szívemet!

Ha meglátom, nézzen Ő is engem,
S... kérlek! Suttogja is nevem!
Úgy, ahogy régen tette!

Utánna elmegyek, megígérem.
Hallani nem fogtok rólam semmit se.
Ígérem, ígérem, ígérem!

Látod szél, eső, s többiek?
Port hordozok lábbelimen,
Melyet csak könnyem mos.

Szívemben egy emlékképet őrzök,
Életem legszebb kedveséröl,
Kit szemembe a Nap égetett,
Hangját a szél zengette.

S most, hogy emlék maradt csak belőle,
Mondd szél! Eső! Nap! S mindenek!
Boldogok vagytok? Örültök ennek?
Örültök vérző szívemnek?