|
Könnyek Hullózáporában
2006.12.22. 11:04
 A lány egyedül volt a kihalt utcán. Sehol senki... Alig múlt nyolc óra, de mintha mindenki eltűnt volna a városból...
Cipője, ha nem is volt magassarkú, hangosan kopogott a tompa betonon. A lány csak ment egyenesen, nem törődve se a kopogással, se a zajjal, amit a kopogás okozott...
A néma utca csendjét nem csak a lány cipőjének ritmusos kopogása, hanem könnyeinek a porban érkezése is felverte. Ahogy ment a lány, könnyei folytak végig az arcán, kicsípve így a hófehér arcbőrét. Fájt a lánynak a sírás, azért is, mert nagyon hideg volt. De nemsokára otthon lesz...
A barátainál volt. Mivel nem volt testvére sok ilyen barátja volt, kiket báttyának, nővérének képzelt, ha a magány órájában vígaszra akart találni...
Belépett a szerény házba. Senki nem köszöntötte. Szülei nem tartózkodtak otthon, mindketten valamiféle konferencián voltak.
Amikor a lány az előszobában felkapcsolta a villanyt, majd a tükörbe nézett, nem hitt a szemeinek. Nem az az életvidány lány nézett vissza rá, aki akart lenni, hanem a csúnya, vörös szemű, s kicsípett börő lány nézett vissza rá üreges szemekkel.
- Ki vagy te? - kérdezte saját maga tükörképétől. Mikor látta, hogy az pont akkor kérdez vissza, mikor Ő, haragra gerjedt: - ÉN KÉRDEZTEM ELŐBB! - ordította a tükörnek. - HOGY KÉPZELED, HOGY NEM VÁLASZOLSZ ÉNNEKEM?! - könnyek csordult ismét végig a lány arcán . S MÉG TE SÍRSZ?! - nem gondolva semmire, belevágott a tükörbe, ami szilánkokra tört.
A lány érezte, hogy keze puha bőrét felhasítják a szilánkok, majd bugyogni kezd vére. Nem törődött vele, csak akkor, amikor látta, hogy kezd fehéredni...
"Meghalni kellene" gondolta magában, miközben felválta nézte vérző kezét, s egyre jobban fehéredő arcát. Már alig látott, homályossá vált körülötte minden, foltokat, s köröket látott az egyébként csíkos szobában.
Hirtelen megcsörrent a mobiltelefonja. Pattagó fejjel vette fel, s egy erőtlen "Igen?"-t szólt bele.
Egy fiú volt. Alig beszéltek, de a lány tudta hogy ki Ő... egy fiú, a felette lévő osztályból... Egy fiú, akit ha meglátott, mindig dobogni s repdesni kezdett a szíve.. egy fiú, akit szeretett.
- Mondd - szólt közbe a lány - Lennél oly' kedves, s kihívnád a mentőket? - majd gyorsan lediktálta a címet. A fiú hangjában ijedség jelent meg:
- Ki persze! Rendben felírtam!
- Köszönöm! - mondta a lány, majd ájultam esett össze.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
