Wolfi
Wolfi
A gyerek ép volt, őt nem érte lövés.
Letérdeltem, s felé nyúltam. A gyermek reszketett, szemeit csukva tartotta, s kis kezeivel anyja bundáját markolta.
A többi vámpír is leugrott mellénk, s figyelték a kis jövevényt.
Az alig engedte el anyját, de én a karomba vettem.
- Ki lehet ez? – kérdezte Billy.
- Nem tudom…
- Mi legyen vele? – kérdezte egy nő.
- Öljük meg! Ő is vérfarkas! – mondta egy férfi.
- Nem engedem! – keltem kisgyermek védelmébe.
- Mit akar vele tenni?
- Felnevelem őt!
- Egy farkast?
- Félig ő is ember! – kérlőn Billyre néztem. Ő is engem nézett.
Kezét a vállamra tette, s a többiekhez szólt:
- Cirmonella jól tudja, hogy mit kell tennie! Szerintem hagyjuk a jövevényt vele, hadd éljen! Hiszen alig lehet két éves! Lenne szívetek megölni őt? Mit szólnátok, ha gyermekeiteket megölnék a vérfarkasok? Arra is rábólintanátok? – itt rám nézett – Remélem, vigyázol majd rá!
- Persze! Akárcsak az életemre!
- Akkor vidd magaddal haza! Nemsokára én is ott leszek!
- Rendben! – Azzal felpattantam, s hazasiettem.
Nemsokára Billy is otthon volt velem.
- Mi legyen a neve? – kérdezte.
- Wolfi… Szerinted jó név?
- Igen! Tök jó!
- Tök jó?
- Ja… Nagyon jó!
- Ah, értem… Bocs, de nem igazán értem még a szlenget…
- Értem… De mi lesz Wolfival?
- Nem tudom… Szerintem ő még nem teljesen vérfarkas. Ha nagyobb lesz, úgyis kiderül…
- Igen… De úgy értem, hogy mi lesz, ha ismét abba a letargikus állapotba kerülsz!
- Nem fogom őt bántani! Téged se!
- Miért?
- Mert mi leszünk Wolfi szülei! HAHA!
- HAHA! Ő biztos örülne neki! Egy vérfarkas két vámpírszülővel! Cirkuszba is kerülhetnénk egy hasonló mutatvánnyal!
- HAHA!
Wolfi el is aludt az ölemben, ami nagyon jól esett. Mivel én nem lehetek anyuka, mivel csak egy test nélküli lélek vagyok, ezért Wolfi lesz az én gyermekem. Ez persze mindenkit boldogság-gal tölt el… Főleg engem.
Csodálatosan éltünk Billyvel és Wolfival, de eljött az újév és végül március is…
Szinte minden nap esett az eső.
Wolfi csak nőtt és nőtt. Tudtam, hogy nem tarthatom sokáig magamnál, így mindig kerestem egy nyugodt, vérfarkascsaládot.
Nemigazán találhattam ilyet. Egy vámpír sem tudott volna…
Wolfi már járt, de nem beszélt. Szófoszlányai se voltak, nem is makogott, vagy gügyögött semmit; néma volt. Már sosem beszélhetett.
Elmentem ma is sétálni vele, mint mindig. De ez a séta mégis fájdalmasabb, rosszabb lett, mint a többi… Ezt a sétát sosem fogom elfelejteni.
|