Hetedik fejezet
Eva Smrt némán feküdt csehországi ágyában, lehunyt szemekkel. A nap már félig-meddig besütött hálószobai ablakán keresztül, de a lány nem kelt fel rá; késő estig dolgozott, írta könyvét, így fürdés és fogmosás nélkül dőlt be ágyába, mikor az éppen írott fejezetet befejezte; még ruháját sem vette le magáról, farmerestől feküdt a tiszta ágyban. Jobb keze szemein pihent.
A szobáját egy furcsa szag lengte körül; amióta megtudta hogy szerelmének szülei laknak vele szemben, folyamatosan csak dolgozott, alig evett, s a fürdést is hanyagolta. Egyéb szükségleteire se pazarolt perceket, mindent olyan gyorsan intézett el, amilyen gyorsan csak lehetett. S a folyton dolgozó, pár napja már nem is alvó lány most mégis álmodott.
Álmában múltjában járt. Lehetett vagy tizenhat éves. Az iskolájának könyvtárában ült. Milyen csendes, s nyugalmas volt minden ebben a lyukasórában! Hirtelen kinyílt az ajtó, s az irodalomtanára lépett be. A lány illedelmesen köszönt neki, de a nő mintha észre se vette volna. Nagyot sóhajtott. Volt úgy, hogy az emberek elfeledkeztek róla… Mint az év első napján… Mindenki boldogan kérdezte a másikat, hogy mit csinált a nyáron, de tőle senki se kérdezte meg. A tanárok diákjaikat kikérdezték, hogy foglalkoztak-e hobbijukkal, de tőle ezt senki se kérdezte meg. Emlékezett is a rajztanárának kérdésére, melyet egy lányhoz intézett, aki talán grafikus akart lenni:
- És? Rajzoltál valami szépet a nyáron, amit esetleg elküldhetnénk egy pályázatra?
A lány boldogan újságolta el, hogy mennyit de mennyit rajzolt. Az irodalomórán, amelyen pedig általában Ő, Beatrix Shelder, sziporkázik mintha örökké megszűnt volna létezni az irodalomtanár szemében. Pedig a nő tudta, hogy a lány ír! Persze hogy tudta! Párszor hozott is neki valamiféle pályázatot! S az egyikre nem is olyan régen beküldték Beatrix néhány művét…
Októbert írtunk, s a hó közepén jártunk; a nyerteseket elsején értesítették. Beatrix nem kapott levelet. Október eleje után várt még egy hetet, mire tudasította magával a tényt, hogy műveit a bírálóbizottság nem fogadta el. S mit tehetne Ő, Beatrix Shelder, egy névtelen lány, öt idős, s elismert mai íróval szemben?
S most tessék… Itt volt az irodalomtanárával egy teremben, s a nő bármikor rákérdezhetett a dologra… S Ő mit mondjon? Vágjon szomorú, vagy vidám arcot? Szerencséjére épp egy vidám könyvet olvasott… Mosolygott is kicsit. Csengettek. A lány felkelt. Látta, hogy irodalomtanára is végzett a dolgával, s egyszerre indultak el az ajtó fele. A lány illedelmesen előreengedte a nőt, aki kilépve a folyosón visszafordult hozzá, majd így szólt:
- Mondja, Beatrix, beküldte maga arra a pályázatra a műveit?
- Igen tanárnő, beküldtem.
- És? Tud már valamit az eredményről?
- Sajnos nem… De mivel úgy volt hogy október elsejéig kiértesítenek minden nyertes, s én még mindig nem kaptam értesítést, így gondolom hogy nem nyertem… - mosolyodott el végül a lány. Irodalomtanára némán megfogta vállát egyik kezével, majd kedves, mély női hangján így szólt:
- Tudja mit? Ne keseredjen el! S mindig legyen ereje újrakezdeni! Rendben?
A lány egy pillanatra megdermedt, majd bólintott s így szólt:
- Igen! Köszönöm, tanárnő! – azzal elváltak útjaik. A lány pár pillanatig még nem igazán tudott megszólalni… Tehát… Ez azt jelentette, hogy talán Ő is fontos? Talán rá is gondol valaki az alkotásai terén? S talán a tanárnőjének tetszettek is az irományai!
*
Eva kinyitotta a szemét. Hasa nagyot kordult. Ébresztőórájára nézett; hamarosan négy óra. Felült ágyán, kinyújtózkodott, majd fel is kelt. Tiszta ruhákat szedett össze, majd a fürdőjébe sétált. Napok óta nem fürdött, haja is zsíros volt, egyszóval undorodott ő is önmagától. Megengedte kádjának vizét, lerakta „felszerelését” egy székre, mely direkt emiatt lett a fürdőbe állítva, majd visszament szobájába, s összepakolt. Hamarosan így az a helység is lakhatóvá vált.
Visszament fürdőjébe, majd elzárta a vizet. Levette ruháit, s a vízbe ereszkedett; milyen kellemes meleg volt! Alaposan lefürdött, hajat is mosott, majd felöltötte tiszta ruháit, s bepakolt mosógépébe, majd el is indította a masinát.
Visszatérve szobájába, kinyitotta ablakát. Ebben a pillanatban az idősebb Jilji házaspár kapuja elé egy fekete autó gördült. Eva visszafordult volna, de abban a pillanatban kilépett Mrs Jilji – vagy inkább kitört – lakásából, boldogan, integetve az autóban ülőknek. Kinyíltak az autó ajtajai, majd egy magas, szőke nő, idomtalan teste jelent meg az egyik oldalon, a másik pedig… Petr Jilji csodálatos kobakját tekinthette meg Eva – de nem sokáig csodálhatta, mert amint belécsapott a felismerés, hogy kis is érkezett, hátraugrott ablakától ijedtében, de úgy, hogy fenekére esett végül.
|