Gyöngyfűzés

Tőled kapott láncot helyezem a nyakamban. Túlzottan is meghúzom, a damil elszakadt, a milliónyi gyöngyszem szerteszét szaladt a padlón. Lekuporodtam, s egyesével szedtem őket össze. Tükör elől, az ágy alatt, a szekrény mellett. Leültem, összeszedtem mindet, s a félretett damilból egy hosszú darabot Csomót kötöttem a végére, s elkezdtem felfűzni a szemeket.

Az első gyöngyszem. A tükör mellől.

Az első találkozásunk. Rád néztem, s azt gondoltam, milyen helyes fiú. Nem vettem észre hogy rám néztél volna, így nem is adtam sok esélyt a dolognak.

Második gyöngyszem.

Egy e-mail, amit tőled kaptam. Szerelmet vallottál benne. A játékból komoly dolog lett.

Harmadik gyöngyszem.

Az első randevúnk. Meg akartalak csókolni, de te elfordítottad a fejed. Azt mondtad később, hogy még túl korai lett volna.

Negyedik gyöngyszem.

Az első rózsa az első randinkon. Még most is megvan. Leszárítottam. S még mindig a régi pompájában tündököl. Gyönyörű. Még mindig. Akárcsak te.

Rengeteg sok-sok gyöngyszem még. Egy-egy pillantást, egy-egy csók, vagy csak hogy rád gondolok.

Eddig csukva volt a szemem, nem tudhattam, hogy mi is az a szerelem, csak sejtettem. Aphrodité immáron teljesen leányává fogadott.

Rád gondolok. S még mindig fűzöm a nyakláncot. Közben, mintha a szívem lángolna. Meleg. Fáj. Mar. Mégis… mégis olyan furcsán jó s kellemes ez az érzés.

Szeretlek.

Istenem, ha tudnád, vagy csak ha sejtenéd, hogy mennyire is!

Szeretlek.

Könnyeket csalsz szemembe.

Te vagy a gyöngyfűző, én vagyok a damil, s a gyöngyszemek… Kimondhatatlan dolgok, olyanok, amiket csak mi tudunk, amiket csak mi sejtünk. S tudom, néha a damil túl vastag, a gyöngyszem lyuka pedig túl vékony, de hidd el, ha segítesz, minden gyöngyszem rákerülhet a damilra.

Szeretlek.