Fekete könnyek

Viharos éjjelen,
Sötét kis szobában,
Egy gyertya ég melegen,
Körülötte minden más kietlen.
Kicsi fénye most mégis megvilágít
Egy ismeretlen arcot a sötétben -
Szemei a lánynak vörösen égnek,
Erein a sebek mélyre vetődtek,
Az átkozott penge most is ott vankezében!
Világ s gondolatai messze eltérnek.
De csitt! nézd csak a szemét!
Fekete könnycseppek gördülnek lefelé.
Fejét hátraveti, újragondolja bűneit,
Eldobja a pengét - nem vágja többé ereit,
Egy fordított kereszt felé tekint, megfordítja ismét,
Kereszténnyé varázsolja akkori sátáni énjét.
"Istenem!" imádkozik véres kézzel, könnyes szemmel
"Adj nekem erőt, vagy vedd el örökké Életem!
Tudom hogy nem a szenvedésért Éltem eddig sem!"
Lehajtja fejét, nem tudja elrejteni könnyeit.
Örjöngő sírás tör ki az egykori Öröm romjain.
"Ments meg Istenem, s vidd a fekete könnyeket!"
ordította a lány megfékezhetetlen.
"Vedd le rólla a keresztem!
Vedd le, mert összeestem!
Adj nekem egy kissebbet!
Könyörgöm teneked!"
Majd imára kulcsolt kézzel
némán örökre összeesett,
Nyugodt, örök álmot lelve..