A gyilkolás vége

- Mit tettem… Mit tettem… Mit tettem…- körülnéztem a szobán s felrohantam Billyhez, de az ajtó előtt megálltam, s nem mozdultam.

Végül erőt vettem magamon, s benyitottam.

Billy a földön ült s valamit fogott a kezében.

- Billy… - szóltam. A fiú felnézett rám.

- Cirmonella… Megtetted, igaz?

- Igen… De…

- Nem kell magyarázkodnod…

- MI? – s fiú felemelte az ezüstdobozt, melyben Benji hamvai voltak, így szólt:

- Már mindent értek!

- Nem értelek, Billy!

- Pedig egyszerű! Ami ebben a kis urnában van, az nem egyszerű hamu. Hanem egy vámpír hamuja, nemdebár?

- De. Benji van benne.

- Ez a probléma kulcsa!

- Még mindig nem értelek!

- Néhány vámpírokkal foglalkozó titkos cég, illetve laboratórium kimutatta, hogy ha egy vámpírnak halála után nem szórják szét a hamvait, akkor az a legközelebbi személyben valamilyen módon újjáéled. Ezek szerint benned van Benji… Vagyis…

- Értem… És azt nem mondják, hogy hogyan kell ebből kijutni?

- Nem, de az biztos, hogy Benji hamvait el kell szórni, vagy különben nagyobb gáz lesz.

- Gáz?

- Igen, vagyis baj. Érted már?

- Igen… És bennem örökre bennem marad ez a furcsa mód?

- Igen, lehetséges… De nem hinném! Ha nem vagy a hamvak közelében, akkor nem lehet akkora baj… De az, hogy ez kimúljon belőled én nem garantálom.

- Garantálod?

- Biztosítom. Érted?

- Mostmár igen. De… akkor a múltkor, amikor rámszóltál miért múlt el?

- Valószínűleg azért, mert a tudósok azt is megállapították, hogy egyes személyek ezt megállíthatják… Ezek legtöbbször családtagok, vagy jó barátok. Ezért én is megtehettem ezt. Nagyobb baj lett volna, ha az urna a közeledben van, mert akkor én sem segíthettem volna. – itt elég értetlenül nézhettem Billyre, mire ő tovább magyarázott. – Tehát, a halott vámpír akkor jobban kifejtette volna rád a hatását.

- De akkor, amikor a szobában voltam egyedül, akkor miért nem változtatott át egy szörnyé?

- Azért, mert nem volt kit megölnöd… Tudod, mindenkiből mást hoz ki egy vámpír hamuja. Te valószínűleg védted volna mindenki mástól ezt az urnát. Mivel egyedül voltál ezért nem kellett senkitől sem védened.

- Értem… Akkor most meg kell szabadulnom Benji hamvaitól?

- Igen, sajnálom.

Másnap este kinn is voltunk a La Manche csatorna partján, mert szerintem itt a legalkalmasabb elszórni valakinek a hamvait.

Nem sírtam, nem csináltam semmit, hanem a táj némaságával belemarkoltam a hamuba, s szétszórtam a hamut, majd a vízbe dobtam az urnát is.

- Mostmár mehetünk… - szólaltam meg, majd Billyre néztem.

Ő a vizet nézte.

- Cirmonella…

- Igen?

- Nézd! A víz! – a fiú az ujjával mutatott. Én megfordultam, s a vizet néztem.

A víz elkezdett zubogni, s valami a víz mélyén erősen világított.

- Ez meg mi?

- Fogalmam sincs… Gondolod, hogy Benji… Nem…

- MI? MIT KÉNE GONDOLNOM?

- Azt, hogy Benji újjászületik a vízben?

- És akkor mi lesz, hal?

- Nem… Vámpír… Csak… - a fiú hirtelen odalépett a hozzám a két kezével megfogta az arcom, s a átnézett a fejem fölött.

- Ne nézz oda! – mondta nekem.

- Billy! Engedj el! – mondtam neki. Éreztem az arcomon, hogy Billy keze remeg. – Billy… Mi az? Mit látsz?

A választ meg sem várva kitéptem magam a fiú kezéből, s megfordultam.

A vízből kiemelkedett Benji alakja, abban a ruhában, melyben meghalt, de a ruha nem volt elszakadva.

- Benji… - rebegtem.

A fiú eddig lefelé hajtotta a fejét, de most rámnézett.

- Cirmonella… Mit tettél?

Nem fogtam fel, hogy mit teszek, de elkezdtem a fiú felé futni, de Billy megragadta a kezem.

- Ki vagy te? – kérdezte Billytől Benji.

- A nevem Billy. Ha nem tévedek te vagy Benji…

- Nem tévedsz.

Nem értettem semmit. Nem téptem ki ismét magam, bármennyire is szerettem volna.

- Mit jelentsen ez, Benji? – kérdeztem.

A fiú Billyről rámnézett, majd kilépett a partra, mert eddig a víz felett lebegett.

Billy a háta mögé rántott a közelgő Benji elől. Pont úgy, mint régebben Benji tette.

- Pont, mint én… - szólalt meg végül meg Benji. – Tudod, Billy, nekem is meg kellett védenem Cirmonellát, s én meg is védtem… Ha az életem árán is…

- Tudok róla… Cirmonella elmesélte!

- Akkor jó… Mit tettél, Cirmonella? – fordult felém Benji.

- Nem értelek Benji! Mit tettem volna? – kérdeztem meglepődve a fiútól.

- Megölni ennyi embert… De ennyit… Értem… Tudod, hogy hogy irányítottalak téged, kicsi Cirmonella?

- Nem.

- Az agyadnak azt a részét, melyet nem tudsz irányítani… Ami majdnem a szíved… azt kell célba venni! Az nem mondott ellent a parancsaimnak!

- De miért tetted ezt velem?

- ÉN? TE ŐRIZTED MEG A HAMVAIMAT! SZÁMOLNOD KELLETT VOLNA A KÖVETKEZMÉNYEKKEL! De nem akarok én itt gyilkolni… ÉN élni jöttem vissza! Azért is élek most itt, mert egy vágy éltet engem! Egy vágy az élet és te irántad!

- Ugyan már! Hadd el az ilyen ostoba beszédet! – szólaltam meg végül.

- Szerinted miért öltem meg Thomast?

- Miért?

- Mert ő képes lett volna szeretni téged. De én ezt nem akartam.

- Ha így állunk… - szólalt meg Billy. – Akkor engem is meg kell ölnöd! Én is képes lennék szeretni Cirmonellát! Ha most nem is szeretem! Ha nem vetted volna észre, akkor ő egy olyan lány, akit bárki képes lenne szerezni! Akár egy nő is! Hát neked még nem tűnt fel a vonzerő a szemében? Az a vonzerő, ami valójában a fájdalom? Ez Cirmonella! Ha nem vetted volna még észre, akkor a kisugárzása mindenkit mágnesként vonz! Téged is! Engem is! Mindenkit!

- Ugyan már, Billy! Ne beszélj ekkora ostobaságokat! Még a végén Benji el is hiszi és kinyír vagy mi! Én nem vonzok semmit, kivétel a bajt és egyéb sötét dolgokat… Rahsten akkor miért halt meg?

- Mert, én nem szeretek fél munkát végezni!

- Akkor miért nem öltem meg magam? – csattantam fel.

- Mert akkor nem lett volna értelme az egésznek. Tudd meg, hogy én nem Isten akaratából vagyok itt! Nem is szerettem a Földön élni!

- Akkor miért nem mész vissza oda, ahonnan jöttél? Miért nem mész a pokolba vagy a mennybe, vagy ahova csak akarsz? MIÉRT? – csattant fel Billy.

- Mert minek? Mi vagyok én? Angyal? Vagy ahogy te mondtad régen „ördög”? – itt rám nézett.

- De most nem engedem, hogy játsz velem! Ez az élet nekem is kell! Ha egy ideig hiányoztál is, akkor ez az idő elmúlt… Én… Én… Én…

- Mond ki nyugodtan! Ha kell én, segítek rajta! – itt Billyre nézett, s megnövesztette a karmait.

- Én nem… ÉN NEM SZERETLEK MÁR, MERT ELHAGYTÁL!

Benji az éjszakába ordított, s elkezdett Billy felé repülni, aki nem mozdult.

Én közéjük ugrottam, s így Benji karmaim a hasamba mélyedtek.

A fiú kirántotta a kezét, s félve rámnézett. Elkezdett halványodni, s egyszer csak el is tűnt.

- Cirm… Cirmonella…- rebegte Billy.

Én ott feküdtem a homokon előtte.

- Semmi baj, Billy… Ha a nap feljön… Én valószínűleg meghalok… Mi a sötétség rabjai vagyunk… Mi nem mehetünk napra! Menj innen gyorsan!

- És hagyjalak itt téged?!

- Igen… Nekem végem…

- Bolond lennék én?

- Nem, de menned kell! Te nem halhatsz meg! Emlékezz rám! De a hamvaimmal ne csinálj semmit, mert nem akarom, hogy az történjen veled, mint velem! Siess!

Billy felállt mellőlem, s el is ment.