|
Boldogságok a Temetőben
2006.12.22. 11:19
Boldogságok a Temetőben
Vígan száguldozott a kisváros kihalt kövesútján kosaras biciklijével, melynek előbb említett alkatrésze tele volt gyönyörű rózsákkal.. Rengeteg rózsa lehetett abban a kis kosárkában.. 100.. 200.. 300 szál.. Óvatosan tekert, mégis gyorsan, vigyázott a rózsákra. A sajátjai voltak. Nevelgette őket, locsolta őket, gondozta őket, s a legfontosabb - szerette a rózsáit.
Elkezdett lassítani, tudta, hamarosan odaér.. s alig futott végig atz agyán a hely, már ott is volt. Leszállt a biciklijéről, majd elkomorodott. Eddig sem azért mosolygott, mert jókedve volt, hanem a helyzet komikuma miatt - tetőtől talpig fekete ruhában volt, ráadásul bő, fekete szoknya volt rajta, s mellette a rikitósárga, kosaras, réges-régi bicikli mókásan muatatott.
Ezt a sárga, öreg bicajt a fakerítés mellé támasztotta, majd le is zárta. Kételkedett benne, hogy valaki el akarné lopni, de fő az elővigyázatosság! Ezután leszerelte a kosarat a bicikliről - ez egy ilyen "2 in 1" kosár volt. Ha az ember lánya megunta a biciklijén akkor két mozdulattal lekapta, s egy normális, kézben is fogható kosárként használhatta.
Eszébe jutott egy fontos dolog, gyorsan a kosár aljára nyúlt, majd megnyugodott. Nem hagyta otthon..
Felemelte fejét, majd egy hatalmas nyitott vaskapu alatt ment át. A vaskapu felett egy mégnagyobb kő boltív volt, mely tetéjére régen egy csodaszép angyal szobrocskát helyeztek, de még talán 100-200-300 évvel ezelőtt, mert az angyal fele már nem volt ép. Feltekintett erre az angyalra, mint mindenki más, aki belépne abba a kis "kert"-be. Nem volt nagy angyal, mégis valami miatt az embernek rá kellett néznie. Lehunyta szemét, majd ki is nyitotta, s tovább ment. Sokat ment, talán egy órát is, mire oda ért, ahol mindig is szokott lenni. Leült egy fa padra. Előtte egy hatalmas kőtábla volt. A kőtáblán három név szerepelt. Egy asszonyé, egy férjé, s egy kisbabáé. Egy kicsit még pihent a padon, majd felállt, s ismét kigazolta a kő körüli területet. Mikor azzal végzett, összegyűjtötte a gazokat, s az elszáradt virágokat a kőtáblán lévő vázákból, s elindult, kidobni őket. Útközben hóna alá csapta a réges-régi öblítő-szeres dobozt is. Elsétált a "szemetesig", ledobta a növényeket, majd a szemetes melletti csaphoz lépett, s megtöltötte a "kulacsot". Visszasétált a hármos sírhoz, majd megöntözte a sírba épített virágokat. A vázákba tett rózsáiból. Majdnem elhasználta az összeset, de nem tette, mert tudta, van még egy hely, ahova el akar menni..
Leült még egy kicsit a sír elé, majd így kezdett el beszélni:
- Szia anya, apa, öcsi.. Megint kicseréltem a virágaitokat.. Remélem örültök! Nagyon régen voltam itt, ne haragudjatok rám emiatt, de most sok a munkám.. Előléptettek, menedzser lettem.. - meleg szél kezdett el fújni, kellemesen simogatta meg a lány vállát és arcát. Ő erre megint elmosolyodott: - Viszont azt hiszem hogy most megint hosszú ideig nem tudunk találkozni.. De majd igyekszem! Megpróbálom úgy alakítani a dolgaimat, hogy két hét múlva, esetleg a jövő héten, már ne legyen dolgom, s el tudjak jönni, de nem ígérek nektek semmit! Igyekszem, ahogy ígértem! - majd felállt a padról, megfogta a kis kosarát, s a műanyag flakont, majd így szólt: - Most elmegyek! Sziasztok! - ahogy elindult, meleg szél kísérte ismét. Ilyenkor tudta, hogy halott rokonai vele vannak, s figyelik Őt. Tovább sétált, majd egy kis sarkon befordult. Réges, régi sírok álltak ott. Ő szinte az egyik legrégebbihez készült.. Ahogy közeledett felé, furcsa érzése támadt. Hirtelen meg is látta hogy mi az - valaki már állt annál a sírnál. Nem látott sokat, csak egy fekete hajú, fekete ruhás alakot. Közelebb merészkedett, majd már oda is ért. Nem zavarta a férfi, megszokta már hogy mindenféle bámészkodó nézegeti a sírokat, gondolta, ez is egy olyasvalaki, aki fel akarja deríteni, hogy a város legelső temetőjében melyik a legelső sír. Ő tudta. De sose mondta el senkinek. Nem akarta őket megfosztani attól a felfedezői élménytől. MEg talán nem akart hozzájuk beszélni se. Neki ez a temető nem turistalátványosság volt, hanem szinte az Élete..
Elkezdte megint a sír környékét gazolni - jobban mondva elkezdte volna. Felhúzta egyik szemöldökét. A sír körül nem volt egy gaz sem! A vázákra nézett. Azokban nem az elfonnyadt virágai voltak, hanem frissek. Nem értette. Hátralépett egyet, de valamibe beleütközött. Valami puhába. Összerezzent, majd félig hátranézett:
- Elnézést!
- Semmi baj! - hallotta a választ. Fogta a műanyag kulacsát, majd lelocsolta a növényeket a vizzel.
- Én már locsoltam.. - szóltak hozzá ismét. Nem törődött vele. Leült a sír szélére, majd megigazgatta a vázákban lévő virágokat, s ide-oda tűzgélt a saját rózsáiból is. Szokatlan volt neki hogy valaki megint foglalkozott az Ő sírjával..
- Ki maga? - kérdezte hűvösen.
- A nevem..
- Nem azt kérdeztem! - megfordult, majd a "beszélgetőpartnere" szemébe mélyzetette acélszürke szemeit.
- Ki vagyok?
- Igen..
- Magam sem tudom..
- Legalább őszinte.
- Általában az vagyok.. Őszinte.
- Az nagyszerű.. - mondta még mindig ridegen. A férfi még mindig a lányt figyelte, ahogy az a sírkőre nézett.
- Alig volt 7éves.. - mondta végül némán, s nagyot sóhajtott.
- Sokan haltak meg akkor..
A lány a férfira nézett, majd felhúzta egyik szemöldökét:
- Honnan tudja?
- Egyszerű.. A gyermekem sírját ápolod..
- Tessék? - nem mert hinni a füleinek. Tudta hogy az nem lehet igaz amit a férfi mondd, de valami mégis azt súgta neki hogy a férfi nem hazudik.
Hirtelen az ég feketébe borult, s a lány is tudta, hogy az idő idekinn gyorsan fut, talán már 6-7 óra is lehetett. Menni készülődött, de a férfi nem engedte. A sírkőre lökte. A lány beverte a fejét, majd halántékjának vére végigfolyt a fiatal gyermek sírkövén.
A férfi megijedt, majd el akart futni. Hirtelen hatalmas vihar támadott. Tudta hogy nem szabad hazudni, s Ő most hazudott a lánynak, de már régóta figyelte, s úgy tetszett neki.. S most.. most megölte..
Futni kezdett, végigfutott az egész temetőben, üldözve érezte magát. Ránézett az angyalok szobraira, azok mintha meg akarnák Őt támadni, mérgesen tekintettek vissza. A kapuhoz ért, de az hirtelen bezáródott előtte - tudta, a temető ismeri a titkát, nincs értelme menekülnie, most meg kell ismerkednie a halottak bosszújával..
A nap estébe fordult, s hirtelen megjelent a lán alakja. A fiú remegni kezdett.
- Miért tetted? - kérdezte a lány ridegen: - Miért öltél meg?
- Én.. én.. én nem akartam!
A lány elmosolyodott:
- Jól tetted..
- Tessék? - a férfi nem értette miért mondja ezt neki.
- Jól tetted hogy megöltél. Régóta vártam már a másvilágra, mindig is közelebb állt hozzám, mint a "való lét". Oly sokszor vágytam ide, s annyi barátot szereztem ezen az oldalon, hogy nincs okom panaszra! Itt lelek mostmár boldogságot! Köszönöm neked!
- De.. az lehetetlen! Nem is vagy rám dühös?
- Nem.
- Boldog vagy holtan?
- Sokan nem értik, de a másvilágon tényleg jobb..
- Boldog vagy egy temetőben?
- Igen.. Sokkal boldogabb, mint a városban, vagy a munkahelyemen..
A lány megfordult ,s távolodni kezdett. Utoljára még megfordult, s így szólt a fiúhoz:
- Majd temess el.. Nem kell nagy temetés.. S ha kérhetném, temess az "öcsém" mellé!
- Az öcséd mellé?
- Igen.. Akire azt mondtad hogy a fiad..
Másnap a fiú intézkedett a lány kérésének ügyében ,s el is érte célját. Megengedték hogy a legrégebbi sír mellé kerüljön a legújjabb..
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
