2. könyv
2. könyv
Angyal már hét éve él az intézetben. Idén fogja ünnepelni a 15. születésnapját. Igaz, még csak Január van…
Az intézetben semmi sem változott. Angyal még mindig biztos benne, hogy a fiú látja Őt. A fiú most 18 éves. Senki sem tudja, hogy miért, de az arca mindig fehérre van kimeszelve, szeme feketével kihúzva, s hosszú haja van. Egy poló van mindig rajta. Egy együttes nevével; Pokolgép.
Angyal emiatt a fiút, önmagában, csak Pokolgépnek hívja. Tudja, hogy a név nem illik rá, mert a fiú senkinek sem tudna ártani, de más nevet nem tud.
Angienek egyre gyakrabban vannak dühkitörései. A lány végigőrjöngi az éjjelek. Angyalnak kell megnyugtatnia a kicsiket, akik nemrég kerültek az intézetbe.
Angyal szárnyai teljesen elmúltak. Mégis se Ville, se Joseph nem engedi vissza a lányt családjához. Azt mondják, hogy kellene még neki egy-két év…
Angie ma megint teljesen kész volt. Angyal hallotta, ahogyan Joseph próbál a lány szenvedésein segíteni, de neki sem sikerül. A vasfüggöny hiába van leeresztve, Angie annyira szenved, hogy a vastag vas is átengedi a hangokat.
Egy kislány szorosan odabújik Angyal mellé, s sírni kezd.
- Nem akarom ezt hallani, Angyal! Nem akarom! Nem!
- Ne sírj! Hozok neked egy pohár tejet! Attól el fogsz tudni aludni!
Angyal felkelt ágyából, s kiment a folyosóra. Be akart menni a konyhába, de az ajtó zárva volt.
- Fenébe… - súgta az éjszakába.
Zajt hallott a háta mögül. Angyal keze a kilincsen maradt… Valaki van még rajta kívül itt? Mély lélegzett vett, s ismét megpróbálta kinyitni az ajtót, de nem ment.
Valaki megfogta a vállát.
Angyal ereiben megfagyott a vér. Nem mozdult. Az, aki fogta a vállát nem mondott semmit.
- Istenem… - súgta a lány ismét. Nem mert megfordulni. Kezében elkezdett remegni a kilincs, annyira reszketett.
Hirtelen elengedte a kilincset, s a sarokba húzodott. Az a valaki, aki megfogta a vállát, eleresztette, s az a valaki is a konyhakilincs felé nyúlt.
Neki sikerült kinyitnia a kilincset.
Felkattant a villany.
Angyal szemei kidülledtek.
Pokolgép állt vele szemben, s egyenesen a lány szemébe bámult.
Angyal ismét elkezdett remegni.
- Nyitva… - mondta Pokolgép.
- Mi? Te… beszélsz… Istenem…
Angyal mégjobban remegett.
- Nyitva… - ismételte a fiú.
Angyal nem merte elhinni, hogy Pokolgép tényleg beszél. Hiszen Pokolgép nem érzékeli ezt a világot!
A lány nem mert semmere sem mozdulni. Kissé fázott már a sarokban, de ne mozdult.
Pokolgép belépett a konyába.
Angyal utána.
A fiú leült az ajtóval szemben.
Angyal a hűtőhöz lépett. Kinyitotta, kivette belőle a tejet, elővett egy bögrét. Töltött bele egy kicsit. Visszatette a tejet. Elővett egy dobozt. Keresett benne valamit. Megvan! Egy altatógyógyszer volt.
Nem szabad bele sokat tenni… El kell hogy olvass az utasítást. Megfordult. Pokolgép ott állt mögötte, s figyelte.
Angyal annyira megijedt, hogy kiejtette a kezéből a gyógyszert. A kis henger elgurult az asztalok alá.
Pokolgép magasabb volt mint Ő, s nem a lányt nézte, hanem elbámult a feje felett.
Angyal ismét remegni kezdett.
Pokolgép annyira közel állt hozzá, hogy érezte a fiú lélegzetét.
A lány úgy lépett ki a fiú elől, hogy ne érjen hozzá. A dobozt kezdte el keresni. Nem látta merre gurult.
Lehajolt, majd a földet böngészte.
Ide is hallotta, ahogy Angie szenved. Sajnos ez a hang mindennapossá vált… Angyal tudta, hogyha ez így megy tovább Angie meg fog halni… A halál az utóbbi időben megszokottá vált az intézményben. Angie őrjöngése egyre több gyereket kergetett a halálba…
Angyal meglátta a hengert. Odalépett mellé, majd felvette.
Pokolgépre nézett. A fiú most pontosan ránézett. A bögre, melybe a tejet öntötte, most a fiú kezében volt.
Angyal nem tudta, hogy mit kellene tennie. Egyenlőre várt…
Egy ásítás hallatszott az ajtóból.
Angyal odanézett. Az a kislány állt ott, akinek a tejet ígérte.
- Angyal… - mondta a lány. Ő még nem vette észre Pokolgépet. Kezében egy macit szorongatott.
Most látszott csak igazán, hogy miért is van itt ez a lány – teste lila volt, haja pedig kék.
Mikor meglátta Pokolgépet a kislány becsukta ásításra nyíló száját, s odarohant Angyalhoz.
- Angyal… Ő hogy kerül ide? – súgta a kislány a lány fülébe.
- Nem tudom…
Angyal érezte, hogy a kislány remeg. Jobban mint Ő.
- Ne félj, nem fog bántani…
- De Angyal… Rád néz…
Angyal felnézett Pokolgép Őt nézte. Teljesen félreérthetetlenül.
- Ne aggódj, csak elbambult! Menj vissza, s feküdj le! Nemsokára viszem a tejedet!
A kislánynak nem kellett kétszer mondani. Elrohant. Még a maciját is a padon hagyta, azon, melyen Angyal ült.
Pokolgép lerakta a bögrét, s elindult egy pad felé.
Angyal felkelt, s a pulthoz lépett, hogy bevihesse a tejet a kislánynak.
Mikor belenézett a bögrébe, akkor vette észre, hogy abban nincs már tej – Pokolgép megitta volna?
A fiúra nézett. Nem látta rajta, hogy az arca tejes lett volna.
Angyal ismét kinyitotta a hűtőt, s öntött a tejből, majd tett a kezében lévő gyógyszerből egy igazán keveset a tejbe.
Mikor megfordult, Pokolgép ismét teljesen mögötte állt. Angyal kezében ismét remegni kezdett a bögre.
Pokolgép arcára nézett. Az ismét fehér volt, szeme pedig ki volt húzva. A fiú a lány arcába meredt, majd ismét megszólalt zakatolva:
- Mondd meg… mi a.. szerelem?
- Mi a szerelem? – ismételte a lány a kérdést.
- Mi? – kérdezte Pokolgép. Beszédén érezhető volt, hogy küszködik.
- A szerelem… a szerelem… a szerelem egy… Fogalmam sincs!
Angyal kirohant Pokolgép arcából, s egyenesen a szobába rohant.
Nem mondott semmit sem a kislányoknak.
Csak egyszerűen odanyújtotta a lánynak a tejet, az belefetyelte, majd Angyalhoz bújt. Pár perc múlva a kislány mély álmoba borult. Angyal nem aludt. Nem tudott aludni. Csak hallgatta Angie őrjöngését, s szidta magát, mert nem mert kimeni a konyhába, hogy sajátmagának is keverjen egy ilyen, altató-tejet.
Egész éjjel Pokolgépen járt az esze. Nem tudta, hogy mit mondhatott volna a fiúnak. Hiszen Őmaga sem tudta, hogy mi a szerelem…
|