|
A papnő
2006.12.22. 11:15
A papnő
Némán járt fel, s alá a Magány Templomában. Nem csak Ő élt ott, voltak rajta kívül mások is, de keveset beszélt velük. Egy-kettővel tartotta talán csak igazán a kapcsolatot, de velük se mélyebben.
Egy nap, szépen felöltözött, palástyát is magára vette, majd a nagyterem felé vette útját. Letérdelt s imádkozott az istenéhez, kit nem ismert. Titkon ki akart kerülni a Magány Templomából, de tudta, onnan nagyon nehéz a menekvés.
Behunyta szemét, s tovább imádkozott. Hallotta, hogy egy új ember tért be a Templomba, de nem figyelt rá. Minden nap jött valaki új. Mégis, valami külső kényszer miatt, most kinyitotta a szemét, abbahagyta az imádkozást. Valaki letérdelt mellé. Közvetlen mellé. Egy férfi volt. Érezte az illatát. Rá akart nézni, de tudta, hogy nem lehet. Felállt, szemét lehajtotta, s visszaindult lakosztálya felé. Látta a férfi fekete cipőjét, de többet nem. Nem mert többet látni.
Bezárta magára az ajtót, elfeküdt ágyában, s a férfi illatát érezte az orrában. Szenvedett ettől az illattól, mert a lelkét, s szívét marta. Szerette ezt az illatot, s pont a szeretete miatt gyűlölte is. Behunyta szemét, majd próbált elaludni, de nem jött álom a szemére. Nemsokára kopogtattak az ajtaján. Menni kellett, vacsora volt. Vacsora előtt, de a szólás után volt még fél óra. Olyankor mindig elment, s tovább imádkozott.
Letérdelt az oltár elé, s mormolta imáját. Ki akart jutni a Templomból. Rettenetesen ki akart jutni.. Ima közben könnyezni kezdett, de hogy senki nem hallja könnyi hullását, az ujjába harapott. Érezte, ahogy fogai alatt a csontok megroppannak. Felkelt imájából, szemei még mindig könnyesek voltak, de letörölte a könnyeket. Megfordult, s akkor orra ismét érezte azt az illatot. Felemelte szemét. Előtte állt egy idegen. A férfi, aki ma jött a Templomba. A nő lélegzete megakadt. Soha életében még nem látott ennyire szép férfit.
A férfi szeme is tele volt könnyel. A nő nem szólt semmit, csak átölelte. A férfi először nem tudta mire vélni, mégis viszonozta az ölelést.
- Nem kell félni az Élettől, néha nagy akadályokat gördít elénk, melyeket, ha nehezen is, de át kell ugornunk, lépnünk, vagy meg kell vele bírkoznunk. Ha az akadály erősebbnek bizonyul, akkor keresnünk kell egy segítő kezet, aki el tudja velünk együtt görgetni. - mondta a papnő. A férfi nem mondott rá semmit, inkább csak megszorította a nőn a karjait.
Ismét szóltak nekik, hogy menniük kell, a vacsora tálalva van. Az asztalnál egymás mellé ültek, s egész végig beszélgettek. A végén rájöttek, hogy nagyon sokban hasonlítanak egymáshoz. A papnő továbbra is érezte a férfi csodás illatát, de már nem gyűlölte. Szerette ezt az illatot. Érezte, hogy nem magányos. Meglelte azt, amit eddigi életében keresett. Érezte, hogy szerelmes.
Hirtelen megérkeztek a Főpapok, s szóltak a papnőnek, hogy menjen velük. A papnő fölállt, majd csókkal illette a férfit. A főpapok megrendültek, de nem szóltak semmit. Tudták már, hogy meg kell büntetniük a nőt.
Elvitték egy külön helységbe, s ott megmondtak neki mindent, ami a szívüket nyomta. Szerintük ez a férfi egy senki, s nem érdemelte meg hogy a nő vele legyen. A papnő sírni kezdett, s kikelt magából:
- Miért nem akarjátok, hogy vele legyek! Hiszen SZERETEM!! ÉRTITEK?? SZERETEM! - a főpapok bosszúsan néztek egymásra és a nőre. Úgydöntöttek, hogy megbüntetik, Őt is, szerelmét is.. A férfit kidobták a Magány Templomából, a papnőt pedig elszállították egy messzi-messzi vidékre.
A papnő kinyitotta szemét. Egy idegen házban ébredt. Tudta, hogyha kilép a szobából egy hatalmasnagy homokviharral kerül szembe. Tudta azt is, ha nem keresi fel a férfit, akkor megbolondul. Összecsomagolt magának ételt, italt, majd kilépett a házból.
Odakint tombolt a homokvihar. De nem érdekelte. Nyomult arra, amerra a szíve húzta. Behunyta szemét, s csak ment előre.
Rettentő hosszú uta volt kifelé a sivatagból. Majdnem három hónapig vándorolt, szinte étlen, szomjan. Végre megérkezett egy füves területre. Leült a fűbe, s az égre nézett. A Nap már lemenőben volt, s már látszott az első csillag. Azt a csillagot nézte. Tudta, hogy az istene figyeli Őt. Felállt, s továbbment. Újabb három, majd megint három hónap telt el. Futott az idő mellette, de Ő továbbra is csak egy férfit szeretett.
Végre elért egy városba, ahol tudta, hogy az Ő szerelme lakik. Sétált az utcákon, az emberek megbámulták, s kienevették. Hatalmas sóhajok szakadtak fel a melléből, de nem érdekelte Őt a sokaság, csak ment tovább.
Elért egy parkot, ahol sok-sok gyerek játszott. Leült egy padra, majd arcát kezeibe temette. Siratta az ifjúságát. Nem tudta, hogy megérte-e neki az a sok szenvedés egy bizonytalan szerelemért. Arcában ismét felidézte a férfi arcát, s a csókot, mely egyben első és utolsó csók is volt.
Hirtelen letérdelt a földre, s ismét könnyek között imádkozni kezdett. Ahogy úgy imádkozott, ismét megcsapta orrát a férfi csodás illata. Kinyitotta a szemét, majd felállt. Egy fiatal férfit pillantott meg. Neki volt olyan szaga, mint szerelmének. Elindult a fiú után. Remegett a keze, szemét alig tudta nyitva tartani.
A fiú egy temetőbe vezette a nőt. Nem vette észre, hogy a papnő követi, de ezt a követő nem is bánta. A temetőben a fiú hirtelen megállt egy sírnál. Egy csokrot vett ki kabátja kezéből, letérdelt, majd a sírra rakta. A nő odalépett hozzá, s megszólította:
- Ne haragudjon, de kie volt az elhunyt?
- Az édesapám. - mondta az a sírt nézve.
- Sajnálom.. Biztosan fáj..
- Mindig azt mondta, hogy.. nem kell félni az Élettől, néha nagy akadályokat gördít elénk, melyeket, ha nehezen is, de át kell ugornunk, lépnünk, vagy meg kell vele bírkoznunk. Ha az akadály erősebbnek bizonyul, akkor keresnünk kell egy segítő kezet, aki el tudja velünk együtt görgetni.. - a nő a szavak hallatán sírni kezdett. Térdre borult, s keservesen sírt. Tudta már, hogy odalent a szerelme fekszik. Az, akiért élt eddig. Hirtelen görcsbe rándult a szíve.
A szerelme fia megpróbált neki segíteni, de nem tudott Ő se. A papnőnek szívinfartusa volt. MEgragadta a fiú kabátját, s kínok közt annyit mondott:
- Temess apád mellé... Legalább holtamban hadd legyek.. mellette.. mert tudod.. ismertem, s.. szerettem Őt.. - nagyot nyelt, majd a szorítás a kabáton lazulni kezdett. A papnő arca kisimult, s talán ugyanolyan szép volt, mint fiatalkorában..
Rettentő szerény temetése volt, nem volt ott más, csak a fiú, s a temető pap. A fiú megtette azt, amit a nő kért utolsó kívánságaként.
Ott nyugodott mostmár örökre, amelett a férfi mellett, akiért egész életében élt, s akit igazán sose tudhatott magáénak...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
